Konok Péter marhaságnak hívja Orbán sportját | Pannonmagazin
Színes

Konok Péter marhaságnak hívja Orbán sportját

“Most akkor kellene egy olyan szűrő, ami nem engedi át pár napig a “foci” szót tartalmazó híreket a falamra, azután majd nyár végén egy ugyanilyen, csak az “olimpia” szóra. Túl rövid az életem az ilyen marhaságokra” – írja Konok Péter történész a Facebook-oldalán. S való igaz, talán meg is botránkozunk kicsit, hiszen a foci manapság, mintha valamiféle szent dolog lenne, vagy legalább hitbeli kérdés, amit semmiképp nem tarthatunk marhaságnak, ökörségnek.Egy másik posztjában aztán ezt olyannyira sikerül megmagyaráznia, hogy azt mondhatjuk, talán csak velünk hitették el, hogy a labdakergetés valami szakrális és sérthetetlen dolog.”Heller a baseballról; én valahogy ugyanígy érzek a focival, az olimpiával, és általában véve az élsport-biznisszel kapcsolatban, és nem értem ezt a nacionalista rajongást olyan emberek iránt, akik ügyesebben, gyorsabban vagy netán magasabbra csinálnak olyan dolgokat, amiket amúgy teljesen felesleges csinálni. “…És a győzelem nem jelentett egyebet, mint azt, hogy a győztes csapat többször szaladta körül a pályát, mint egy csapatra való másik ember. Ha egyéb pláne is volt mindabban a tekintélyes erőfeszítésben, ami egy baseball-mérkőzéssel jár, Yossariannak nem sikerült fölfognia. Mikor csapattársai körében fölvetette a kérdést, azt felelték, hogy a győzelem azt bizonyítja, hogy mi vagyunk a jobbak. Mikor fölvetette a kérdést: – Miben? -, kiderült, hogy mindössze egy deltoid alakú pálya körülszaladgálásában. Yossariannak nem ment a fejébe, és Yossarian csapattársainak nem ment a fejébe, hogy mi nem megy Yossarian fejébe” – idézi Heller Ágnest Konok.Mindenki döntse el maga, mennyi igazság van ebben…

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB