Kósa bekattant a gyűlöletkampánytól | Pannonmagazin
Színes

Kósa bekattant a gyűlöletkampánytól

Ha Európa nem állítja meg a modern kori migrációt, az “el fogja mosni” a kontinenst – tette hozzá.Kósa Lajos mindezek miatt szükségesnek nevezte, hogy a magyarok véleményt mondhassanak az október 2-ai kvótareferendumon, amelyen reméli, minél többen részt vesznek, és nemet mondanak a kényszerbetelepítésre.A frakcióvezető kifejtette: az elmúlt időszak európai terrorcselekményeinek mindegyikéről kiderült, hogy “migrációs hátterű”, ráadásul Európában “a migráció kezdete óta ugrásszerűen nőtt a nők elleni erőszakos cselekmények száma”.Az érkezők döntő többsége illegális bevándorló – folytatta -, “aki eleve tudatos törvénysértéssel kezdi az életét az EU-ban”, a migrációs nyomás pedig nem csökken, több millióan akarnak Európába jönni.”Ha segíteni akarunk ezeken az embereken, akkor nem Európában kell rajtuk segíteni, hanem azokon a területeken, ahol ők élnek” – tette hozzá Kósa Lajos.Arra a kérdésre, hogy hány állami vezető utazik a riói olimpiára, Kósa Lajos azt válaszolta: nem tudja a pontos számot, de a sajtóból úgy értesült, heten – köztük az állam- és a kormányfő -, ami szerinte nem nagy létszám. Megjegyezte, egy olimpia megrendezésére pályázó ország esetében lehet, hogy akár még több is elképzelhető lenne.Az egyes útépítések leállításáról, elmaradásáról szóló sajtóhíreket – szintén kérdésre – légből kapottnak minősítette.Elmondta: olyan beruházások előfordulnak, amelyeknél tervezési problémák merültek fel, de olyan útépítési tervről nincs tudomása, amelyet végleg töröltek volna.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB