Kósa szerint terroristákat akarnak telepíteni Magyarországra | Pannonmagazin
Színes

Kósa szerint terroristákat akarnak telepíteni Magyarországra

A népszavazás nem arról szól, hogy soha senkit nem engedünk be az országba, hanem arról, hogy mi magunk dönthessük el, ki élhet velünk, nem “az Európai Unió soha senki által meg nem választott bürokratái” – hangoztatta. Kósa Lajos szerint mindig is lehetett tudni, hogy az emberáradattal terroristák is érkeztek, akik számát az egyes becslések kettő és hatezer közé teszik. Megdöbbentő – mondta -, hogy ezek az emberek milyen mértékben telepedtek rá a migránshullámra. A Kossuth rádió 180 perc című műsorában a politikus riasztónak nevezte azt a képet, ami az Országgyűlés általa vezetett honvédelmi és rendészeti bizottságának csütörtöki ülésén a terroristák logisztikai hálózatáról kirajzolódott. Ez – hangsúlyozta – azzal tört meg, hogy Magyarország kerítést, határzárt húzott déli határán.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB