Akinek nincs kutyája, vagy szerencsés módon kertes háza van, talán nem is tudja, sokszor milyen logisztikai feladat a városlakók számára, hogy a kutya emésztéséhez és kiválasztásához kapcsolódó processzusoknak megfelelő helyszínt találjanak. Ahány kutyafuttató, annyiféle: kisebb, nagyobb, fás vagy kopár, kicsike csík a parkból lekerítve vagy normálisabb méretű, tehát a szó eredeti jelentését közelítő módon a kutyának futásra is lehetőséget adó. Amiben közös, hogy a kutya itt végzi el a dolgát – felelős gazdik és jól nevelt kutyák esetében. Tekintsük most ezt alapnak, ha kérhetem, és még ne nyissunk vitát azokról a bunkókról, akik a járdán hagyják a kutyaürüléket. Pláne, hogy most azokról akarok beszélni, akik a futtatón. Ott, ahova pottyant. Pedig a futtató nem egy öntisztuló, nagy, nyilvános vécé. A futtató egy arra alkalmas helyszín, ahol a kutya elvégezheti a dolgát, a gazdi pedig azt azon nyomban összeszedi, és az e célból elhelyezett tárolóba teszi. Mondjuk azt, hogy paralel a metódus azzal, ahogy otthon a vécét lehúzzuk.Vannak azonban, akiknek szó szerint túl büdös ez a feladat. Igen, van kutyájuk, igen, leviszik a futtatóra – de mindent elkövetnek annak érdekében, hogy “ne vegyék észre”, ha az épp a dolgát végzi. Egyenként tudnék felpofozni (bocs, ilyenkor tényleg dühös leszek) minden olyan gazdit, aki a futtatóra érkezve azonnal leül a padra, belebújik a telefonjába, és látványosan ignorálja a kutyát. Túl azon, hogy ez veszélyes (mert összeehet valami vacakot a kutya, vagy épp a gazda későn veszi észre, ha az állat konfliktusba kerül más kutyával vagy gazdával), elképesztően szemét dolog is: mivel ő “véletlenül” pont nem vette észre, hogy a kutya odacsinált valahova, ezért aztán nem is kell összeszednie. Ugyanígy hülyét kapok azoktól, akik a kutyának háttal állva nagy trécselésbe kezdenek, jaj, hát nagyon elfoglaltak, ha-ha-ha, kacc-kacc, olyan érdekes a történet, nem figyelt oda, míg a kutya a másik sarokban a szükséges output-eljárást lebonyolította.Ilyenkor a kutya és a gazdi megy, a szar marad. Egyre több – illetve akkor nem, ha vannak olyan önkéntes hülyék, akik az erre rendszeresített lapáttal időről-időre körbejárnak, és összeszedik a másét is, nem csak a saját kutyájuk piszkát. Csak ugye, ezzel (mondom ezt magamnak is, aki szintén felelősséget érez a futtatónk rendje iránt, ezért körbe-körbejárok a lapáttal), szóval ezzel csak megerősítem a szemétládákat abban, hogy jól teszik, potyázzanak a potyogtatással, mert majd más megoldja. Lehet így csinálni legközelebb is. Van persze, hogy kedvesen (“adhatok egy zacskót?”), vagy kevésbé kedvesen szólok a bujkáló gazdának, de abban sincs köszönet. A rajtakapottak agresszív ellen-dühével reagál, tagad, visszaszól, vagy csak sértetten lelép. Zokon veszi, hogy figyelmeztetem: lebukott; odapiszkít, de a többiektől várja, hogy megoldják.És ez nem csak a kutyafuttatón van így. A magyar társadalom hosszú évtizedekig azt tanulta-szokta, hogy a “közös” olyan dolog, amiből kivenni szokás, amiből előnyöket szerzünk, de nem építjük, nem gondozzuk. A szolidaritás, az aktivizmus, a közösségért való felelősségvállalás szintje elképesztően alacsony. Előre beárazzuk, hogy ami mindenkié, az senkié, és bölcsen citáljuk, hogy a közös ló meg az ő háta. Ritka a kivétel, becsüljük meg mindet.Itt pedig a megoldási javaslatnak kéne következnie. Rossz konkrét ötletem lenne rengeteg, mint az egyéni felelősséget erősítő, minimális belépti díj a futtatóra (amolyan vizitdíj), vagy egy kigyúrt “népszavazási szakember”, aki a távozni készülő gazdi kapucnijába helyezi az elhagyott végterméket. De van már egy Facebook-csoport is, amelyik dokumentálja azokat, akik úgy hagyják ott az eb szarát, mint eb a szarát.Tüneti kezelés mind, az a baj. Hogy magyarázni kell, az a baj. A megoldás ugyanis egy olyan új társadalom, amelynek tagjai büszkék és vigyáznak mindarra, ami közös. Akiknek igenis nem mindegy. Akik azt is a “nevükre veszik”, amit nem lehet hazavinni. A megoldás az, hogy ne a félrenézés kultúrája terjedjen, hanem a felelősségvállalásé. Különben egy idő után térdig járunk majd az ürülékben – az is, aki otthagyta, és az is, aki szótlanul végignézte.