Lazac zöld spárgával | Pannonmagazin
Színes

Lazac zöld spárgával

Hozzávalók: 4 személyre- só- 10 dl vaj- 4 tojássárgája- 4 dl tejszín- 1 kávéskanál szódabikarbóna- 1 citrom- 1/2 dl olívaolaj- 40 dkg zöld spárga- 60 dkg lazacderék- 1 citrom leveElkészítés:Két fazékban vizet teszünk fel forrni: az egyikben a spárgát fogjuk leforrázni, a másik fölött egy edényben a hollandi mártást fogjuk elkészíteni. A spárga főzőlevéhez adunk némi sót, egy kávéskanálnyi szódabikarbónát, belecsavarjuk egy citrom levét, végül beledobjuk az alaposan lesúrolt citromhéjat is. Ha felforrt, beledobjuk a spárgát (fagyasztott is lehet), és 3-4 percig főzzük, utána rögtön leszűrjük. Egy hőálló edénybe öntjük a tejszínt, a gőz fölé tesszük, és jól felforrósítjuk. Ekkor belecsurgatjuk a tojások sárgáját, és folyamatosan kevergetjük, míg be nem sűrűsödik. Hozzáadjuk az olvasztott vajat az írója nélkül (felolvasztás után a vizes rész leül az aljára, csak a vaj tetejét használjuk fel). Sóval és némi citromlével ízesítjük. Egy serpenyőben közepesen forró olajon átsütjük a besózott hal mindkét oldalát (kétszer öt perc alatt). A tányérokon szép sorban elrendezzük a spárgát, rátesszük a sült halat, meglocsoljuk a hollandi mártással. Párolt rizs illik mellé.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB