Legyünk Matolcsy rokonai, megéri! | Pannonmagazin
Színes

Legyünk Matolcsy rokonai, megéri!

A jegybank elnök feleségének, Matolcsy Gyöngyinek balatonakarattyai polgármesteri karrierje szintén e sorba illeszthető. A 350 millió forintos költségvetéssel rendelkező település a következő időszakra összesen kétmilliárd forintos közbeszerzéssel számol, ami így elsőre jelentősnek tűnik, de ahhoz képest smafu, hogy egészen véletlenül a férjuram által vezetett Magyar Nemzeti Bank alapítványai éppen Balatonakarattyán fektettek be, az egykori MÁV-üdülőt vették meg 1,13 milliárd forintért azzal a céllal, hogy a több mint hathektáros ingatlan épületeit felújítsák, és utána oktatási és konferenciacélokra használják. Ez a vételárral együtt várhatóan jóval több, mint kétmilliárdos fejlesztés lesz.Szerencsére Matolcsy fiai sem szűkölködnek. Matolcsy Máté Hubáról tavaly márciusban írta meg a hvg.hu, hogy az MKB Bank alkalmazásába került. Akkor a bank azt a tájékoztatást adta, hogy a kiválasztásában kizárólag szakmai szempontok érvényesültek, amit készséggel el is hiszünk, minden olyan pletyka, amely arról szólt, hogy inkább volt befolyással az az el nem hanyagolható tény, miszerint az MKB fölött a tulajdonosi jogokat a Matolcsy apuka vezette Magyar Nemzeti Bank gyakorolja, kizárólag a hazaáruló baloldal agyszüleménye.A másik fiú miatt sem kell aggódnunk. Matolcsy Ádámról szintén tavaly írta meg a honi média, hogy a Növekedési Hitelbank hitelével megvásárolta a Balaton Bútor Kft-t, és vált egyik pillanatról a másikra a közel egymilliárdos árbevételű, nagy múltú bútorgyár első emberévé. Hogy a Növekedési Hitelbank a Matolcsy unokatestvér Szemerey Tamás tulajdona? Blöff! Blöff! Blöff!De ne legyünk igazságtalanok, mindenkinek vannak gyengéi, még a Matolcsy családnak is. Úgy látszik az övéké a Balaton. Balatonakarattya polgármesteri széke és a Balaton Bútor után természetesen egy balatoni villa is dukál, ahol a megfáradt családtagok nyugodt körülmények között pihenhetik ki nemzetépítő fáradalmaikat.A Népszabadság cikke szerint ezt a kuckót szintén Matolcsy Ádám építi, mégpedig Balatonfüreden. Hogy-hogy nem, az épület kivitelezését ugyanaz a cég végzi, amely a jegybanki alapítványok milliárdos beruházásait irányítja. Az alig 30 éves Matolcsy Ádám 2013-ban vásárolta meg a balatonfüredi Tamás-hegyen fekvő 3200 négyzetméteres, panorámás telket. A környék korábban mezőgazdasági terület volt, a meredek déli lejtőn szőlők sorakoztak, néhány éve fedezték fel maguknak a vastagabb pénztár­cájú befektetők. A házat három oldalról, a földtől a tetőig üvegfal borítja majd, amelyeket mozgatható farácsokkal lehet igény esetén letakarni. A kivitelező cég szerint a nyaraló 40 millió forintba kerül.Ahogy a Népszabadság írja, erről a részről az egész tavat be lehet látni Csopaktól egészen Aszófőig.Szép kilátások. Nekik és nekünk is.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB