Magyar Idők – 84 milliárd forintot költöttek reklámra a… | Pannonmagazin
Színes

Magyar Idők – 84 milliárd forintot költöttek reklámra a…

A lap hivatalos adatokra hivatkozva azt írja, az állami kommunikációs és reklámköltések a gazdasági válság kitörésekor voltak a legmagasabbak: reklámra például 2009-ben több mint 22 milliárd forintot fordított a baloldali kabinet.Azáltal, hogy a baloldali kormányok a portálon hirdettek, az Index 748 millió forinthoz jutott 2006-2010-ben, az Axel Springer német tulajdonú kiadó ugyanebben az időszakban 3,4 milliárdot kapott. A Népszabadság négy év alatt 2,6 milliárd forinthoz jutott, az RTL Klubban pedig 12 milliárd forintért hirdettek a szocialista kormányok.A cikk szerint a köztévé Nap Tv című műsora 2,3 milliárd forintban részesült a hirdetéseken keresztül. A HVG 561 millió, a 168 Óra 423 millió, a Magyar Narancs 152 millió forintnyi hirdetést adott el az államnak. A HVG a print kormányzati költés csaknem negyedében, a 168 Óra 17 százalékában részesült – tették hozzá.A lap “meglehetősen furcsa megbízásnak” nevezi azt a 2007-es, több mint ötmillió forintos szerződést, amely a kormány előtt álló napi kommunikációs veszélyek összegyűjtéséről szólt. A cikkben kitértek arra: voltak olyan kampányok is, amelyek a fogyasztóvédelem, a feketegazdaság és a közlekedésbiztonság kérdéseiről szóltak, ez a három 460 millió forintba került. Az Új Magyarország című kiadványsorozatra szintén valamivel több mint 460 millió forintot költöttek.A különböző kommunikációs ügynökségeknek “juttatott” pénzekről szólva kiemelik Bajnai Gordon volt miniszterelnök két korábbi érdekeltségét. Akkor, amikor Bajnai Gordon felügyelte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget, annak egyebek mellett azt kellett kommunikálnia, hogy mi lesz hárommilliárd forintnyi uniós közpénzzel. A médiavásárlásra kiírt, mintegy 1,6 milliárdot érő pályázatot a MindShare Médiaügynökség Kft. nyerte, de “a keretből jutott” a Café PR Kft.-nek is. Ez utóbbinak korábban a Kóka János egykori gazdasági és közlekedési miniszterhez és Bajnai Gordonhoz köthető Webigen Rt. volt a tulajdonosa.A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nettó 611 millió forintos kommunikációs tenderét is a MindShare nyerte 2008-ban. Ez az ügynökség 2010 elején a Magyar Posta 400 milliós közbeszerzését vitte el, de dolgoztak a Magyar Fejlesztési Banknak is 180 millió forintért – írták.Az Insomnia ügynökség 230 millió forintnyi megbízást kapott 2010-ben rendezvényszervezésre és egyéb kommunikációs feladatokra a Simor András vezette jegybanktól, de a Vidékfejlesztési és Szaktanácsadó Intézet kétmilliárdos pályázatát is ők nyerték a Mindshare-rel együtt, egyedüli pályázóként 2008-ban. Az intézet feltételei irreálisan szigo­rúak voltak, és olyan referenciákat kértek, amelyeket csak alvállalkozók bevonásával lehetett teljesíteni – áll a cikkben.Ugyanezzel az ügynökséggel állapodott meg 2010-ben a szegedi önkormányzat a város rehabilitációjával kapcsolatos kommunikációs tevékenységek ellátására. A csaknem 47 millió forintos keretösszegű szerződésben szerepelt egyebek mellett hűtőmágnesek készítése másfél millióért, sajtótájékoztatók szervezése kétmillió forintért, de a cselekvési terv is 800 ezer forintba került.Megjegyezték: a Fidesz-kormány 2010 és 2014 között hárommilliárd forinttal kevesebbet költött állami hirdetésekre, pedig elvileg a hirdetési piac árai emelkedtek.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB