Megbüntették az MNB alapítványait, de közpénzből fizethetik… | Pannonmagazin
Színes

Megbüntették az MNB alapítványait, de közpénzből fizethetik…

A hatóság azt követően indította a vizsgálatait, hogy az Alkotmánybíróság kimondta, az alapítványoknál kezelt pénz igenis közpénz, így ezek elköltése a közbeszerzési törvény hatálya alá esik. A KDB az ügyészség indítványára három hónap alatt 112 szerződést vizsgált meg, ezek közül 66-nál találta úgy, hogy azoknál közbeszerzést kellett volna kiírni. Három, az alapítványi világba tartozó vállalkozás, a Vízház Zrt., a Ferida Zrt., és a Kasselik-Ház Zrt. esetében azt állapította meg a KDB, hogy ezek a cégek nem tartoznak a közbeszerzési törvény hatálya alá. Az Optima Zrt.-nél 2,270 millió forint volt a bírság, a KEDO Zrt. esetében pedig 4,330 millió forint. A Pallas Athéné alapítványok közleménye megnyugtatónak nevezte a vizsgálat eredményét, ami után “újra a szakmai munkára összpontosíthatnak” az alapítványok.Az Együtt szerint saját zsebükből kell kifizetniük a büntetést mindazoknak, akik eddig is az adófizetőket károsították meg; ha a büntetést közpénzből fizetnék meg, az állam lényegében egyik zsebéből a másikba tenne pénzt. A párt szerint elfogadhatatlan, hogy az adófizetők pénzének ellopása után a szabálytalanságok miatti büntetést is az adófizetőkkel fizettessék meg. “A büntetések kifizetése ugyanakkor nem elég: az alapítványok kuratóriumainak elnökeinek, tagjainak és felügyelőbizottsági tagjainak azonnal le kell mondaniuk, továbbá Matolcsy Györgynek is távoznia kell pozíciójából” – írták hozzátéve, hogy az Állami Számvevőszéknek minél előbb ellenőrzést kell indítania MNB alapítványainál. A Demokratikus Koalíció (DK) szerint hiába büntetik az MNB alapítványait, ha azok közpénzből fizetik a büntetést. Hozzátették, amíg Matolcsy és az MNB vezetői elkerülhetik a személyes felelősségre vonásukat, addig folytatni fogják a jegybanki vagyon rokonoknak és haveroknak történő elosztogatását.Az alapítványokat a hatósági eljárás sem tántorította el a pénzszórástól, ugyanis több mint 61 millió forinttal támogatott összesen 22 tételben intézményeket és magánszemélyeket négy szervezet júniusban – írta a Világgazdaság. A legtöbb pénzt, 43 millió forintot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kapta a Pallas Athéné Domus Innovationis alapítványtól. A következő a sorban a Pallas Athéné Domus Animae, amely 8,4 millió forintot négyfelé oszlott, a legtöbbet, 3,8 milliót a Sopiane Kulturális Egyesület kapta az “Egyetemek, főiskolák hatásai a Pannon-térség fejlődésére” konferencia megrendezésére. A Pallas Athéné Domus Concordiae 5,4 millió forint támogatást osztott ki, amiből l 4 milliót a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium alapítványai kaptak a taneszköz beszerzésével kapcsolatos költségek finanszírozására. A Pallas Athéné Domus Scientiae nem támogatott intézményeket, csak 13 magánszemélyt. Ők fejenként 50 és 600 ezer forint közötti összegeket kaptak. Az alapítványok azt is közzétették, hogy júniusban 9,5 milliárd forint értékben értékesítettek állampapírokat.Maga az MNB sem fukarkodik, a pénzügyi tudatosság növelése érdekében tervezett kommunikációs kampányra, a bankjegycsere program kommunikációjára, valamint az idei és jövő évi általános kommunikációs feladatokra nettó 450 millió forintot kíván költeni. A Közbeszerzési Értesítőben megjelent nyílt felhívás az általános kommunikáció keretében médiatervezési és médiavásárlási, kreatív tervezési, kivitelezési és gyártási, valamint PR- és rendezvényszervezési szolgáltatásokat kér. A munka október 7-én indul és a jövő év utolsó napjáig tart.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB