Megmérték Gyurcsányt – könnyebb egy hattyúnál | Pannonmagazin
Színes

Megmérték Gyurcsányt – könnyebb egy hattyúnál

Amikor megjelent az “ajjaj”- videó beharangozója, elindult a mémgyár, és Gyurcsánynak ismét sikerült körbebarangolnia a magyar internetet. Ebből még bármi lehet – gondolták az olvasók – és sajnos nem az kerekedett ki belőle, ami népszerűbbé tette volna a politikust.Adott ugyebár az a bizonyos őszödi beszéd, ami “kontextusból kiragadott” szövegrészeket tartalmaz, de egyben értelmezve lényegében maga az igazság netovábbja. Egyik rész sem fekete-fehér. Az a beszéd egy teljesen általános kormányzati összeülős, zártkörű szónoklatnak minősült. Fogadni mernék, hogy ha nem szivárog ki a hanganyag, nincs az a politikus, aki vissza tudott volna gondolni arra, hogy melyik is volt az a bizonyos alkalom, amikor Feri ilyeneket mondott. Zárt körben aligha lett volna kirívó egy ilyen hangvételű szöveg. Hogy miért?Egészen egyszerűen, mert Gyurcsány Ferenc nem az MSZP árulása miatt bukott meg, de nem is azért, mert félreértelmezték az őszödi beszédet. Hanem, mert nem elég jól kormányzott. Ha az emberek jól élnek, nincsenek problémáik, úgy érzik, fejlődik az ország és lassanként kialakul a jóléti állam, nem fogja érdekelni őket egy ilyen hanganyag. Ha viszont kormányváltó hangulat lengedez, egyből jön a kukaborogatás. (Napjainkban nem, mert az érdektelenség már felülmúlja a vágyunkat, hogy kimenjünk a Kossuth térre sétálni.)A Magyar Idők számára május 19. és 23. között készített, reprezentatív vizsgálat szerint a magyarok 64 százaléka egyáltalán nem vagy nem szeretné a volt miniszterelnököt, a Demokratikus Koalíció (DK) jelenlegi elnökét fontos politikai pozícióban látni – közölték.Az akkori kormányfő balatonőszödi beszédének 10. évfordulója alkalmából, ezer ember megkérdezésével készített felmérés szerint a felnőtt népesség 15 százaléka szimpatizál valamennyire Gyurcsány Ferenccel (inkább szeretné vagy nagyon szeretné fontos pozícióban látni).A kérdésben a baloldali – MSZP-, DK-, Együtt-, PM-szavazó – szimpatizánsok is megosztottak: harmaduk (32 százalék) szintén elutasítja a volt miniszterelnök politikai szerepvállalását – írták.Azzal tehát, hogy a Fidesz-szidós, MSZP-t leárulózós anyag kikerült egy óriási jubileumi ziccert szalasztott el a volt miniszterelnök. Rosszul nyúlt hozzá a témához, és mondjuk ki, nem is volt sok értelme feszegetnie azt. Így ugyanis ismét a baloldal saját magával foglalkozó tökölődését közvetíti kifelé, pedig azt már mindenki unja…

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB