Miénk a vár | Pannonmagazin

Szombaton megnyitotta kapuit a teljesen megújult Diósgyőri vár. A felújítás állami és Európai Uniós támogatással, 2,3 milliárd forintból valósult meg, melyből Miskolc Város Önkormányzata 442 milliós önrészt vállalt. Sok ezer látogató volt kíváncsi egész nap a programokra.

PTV Fotó: Vona Ildikó

Az ünneplő tömeg
PTV Fotó: Vona Ildikó

A kulcsátadási ceremónián ünnepi köszöntőt mondott L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, Szűcs Tamás, az Európai Bizottság magyarországi képviselője és Kriza Ákos polgármester. Nagy Lajos királyunk egykori várában egy évvel ezelőtt kezdődött el a felújítás.

A király PTV Fotó: Vona Ildikó

A király
PTV Fotó: Vona Ildikó

A rekonstrukció során a nyugati szárny kivételével, két szint magasságig újra felépítették a várat.  Három palotaszárny épült újra, itt kapott helyet a királynék lakóterme, a várkápolna

A várkápolna PTV Fotó: Vona Ildikó

A várkápolna
PTV Fotó: Vona Ildikó

és egy hatalmas lovagterem, ahol Gál Tamás vezényletével a Miskolci Szimfonikus Zenekar adta a legelső koncertet.

Miskolci Szimfonikus Zenekar, Gál Tamás karmester PTV Fotó: Vona Ildikó

Miskolci Szimfonikus Zenekar, Gál Tamás karmester
PTV Fotó: Vona Ildikó

Karajz Nikolett és Lugosi Ottó volt az első jegyespár, aki a vár kápolnájában tarthatta az esküvőjét.

Karajz Nikolett és Lugosi Ottó PTV Fotó: Vona Ildikó

Karajz Nikolett és Lugosi Ottó
PTV Fotó: Vona Ildikó

Az egész napos programok sok látogatót vonzottak.

PTV Fotó: Vona Ildikó

PTV Fotó: Vona Ildikó

Gólyalábasok, zászlóforgatók, légi parádé, kirakodóvásár, koncertek és lovagi torna

Lovagok PTV Fotó: Vona Ildikó

Lovagok
PTV Fotó: Vona Ildikó

biztosította a remek szórakozást. A gyerekeket ugrálóvár, csacsifogat és játszókert várta. Kézműves bemutatók is szép számmal akadtak. Az érdeklődök régi mesterségek munkafolyamatait láthatták, például teknőkészítést, nemezelést, fazekaskorongon korsókészítést.

Gergye Zoltán fazekasmester PTV Fotó: Vona Ildikó

Gergye Zoltán fazekasmester
PTV Fotó: Vona Ildikó

A várárok mellett felépített középkori faluban finom italok, ételek hívogatták a vendégeket.

PTV Fotó: Vona Ildikó

PTV Fotó: Vona Ildikó

 Színpadi produkciókat is láthatott a közönség: táncolt az ExperiDance, koncertet adott Király Viktor, majd a P. Mobil. Görögtűz és tűzijáték zárta az ünnepi forgatagot, persze csak egy kis időre. Szeptember 1-től ismét nyit a vár, és miskolci lakcímkártyával egy hónapon át ingyenesen lesz látogatható. A várkápolna pedig mostantól folyamatosan várja a házasodni vágyó párokat.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB