Minden, amit a Spéder-ügyről tudni akartál, csak nem tudja… | Pannonmagazin
Színes

Minden, amit a Spéder-ügyről tudni akartál, csak nem tudja…

Sorozatos, sokszor személyeskedő támadások érték az ellenzéki sajtóban a héten Spéder Zoltán Fidesz-közeli vállalkozót, így a figyelem középpontjába került a FHB Bank is, amelynek Spéder az elnöke és meghatározó tulajdonosa. A kormány oldaláról csütörtökön csak Lázár János kancelláriaminiszter szólalt meg a Spéderrel szebeni hadjáratról; mint mondta, Spéder a barátja volt és maradt, s minden támadást ki fog védeni és túl fog élni. Ám még ez előtt, szerdán házkutatást tartottak és adathordozókat foglaltak le a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai az FHB-csoportnál és a vállalkozó más érdekeltségeinél. Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtök este az M1-en erről szűkszavúan nyilatkozott: még az elején jár a nyomozás, ezért érdemben nem lehet azzal kapcsolatban semmit kijelenteni. A nyomozóhatóságok dolga, hogy felmérjék a takarékszövetkezeti integrációval kapcsolatos döntéseket – tette hozzá. Az ORFK közlése szerint “a Nemzeti Nyomozó Iroda január 11-én csalás és más bűncselekmény gyanúja miatt rendelt el nyomozást”.Ugyanakkor Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője, Binder István cáfolta az MTI-nek, hogy a jegybank feljelentést tett volna a Magyar Posta Zrt., vagy az FHB Jelzálogbank Nyrt. ügyében. Csakhogy a posta korábban azt közölte, hogy a nyomozóhatóságok szerdán arról tájékoztatták őket: az MNB feljelentése alapján, csalás gyanújával ismeretlen tettes ellen nyomozást indítottak, amelynek során a postánál is eljártak. Nem tudni, hogy ez a nyomozás összefüggésben van-e azzal, hogy Spéder érdekeltségeinél is volt házkutatás, az FHB és a posta mindenesetre szorosra fonta kapcsolatát, a bankba az állami társaság be is szállt.Közben az is kiderült, hogy több hete minden adónemre kiterjedő vizsgálatot folytat a NAV az Index internetes portál kiadójánál, a Spéder tulajdonában álló CEMP Zrt.-nél. A céghez tartozik többek közt a napi.hu, a portfolio.hu és az InfoRádió is. Az eljárás május első hetében kezdődött, azaz több mint egy hónapja tart, arról a Népszava értesülései szerint a múlt héten tájékoztatták a szerkesztőségek vezetőit is. Az ilyen átfogó, bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzések esetében 90 nap a vizsgálódási határidő, de a legnagyobb adózóknál akár 120 nap is lehet.Hogy mi állhat a háttérben, arra Lázár utalt a csütörtökön: lehetséges forgatókönyv, hogy az állam a jelenleginél nagyobb tulajdoni hányadhoz jut Spéder bankjában. Ezzel megoldódna a probléma, hogy ki az úr Takarékbanknál, mert az abban közvetett tulajdonnal rendelkező FHB-csoport elvesztené meghatározó befolyását. Ebben a kérdésben a pénzügyi felügyelet, vagyis az MNB dönthet.Bővebben erről a forgatókönyvről itt olvashatsz.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB