Azóta láttam a művet rengeteg változatban határon innen és túl. Egyszer meghívtak egy olyan előadásra is, amelyen fóti zeneiskolások játszották és énekelték az egészet. Igazán megható volt.Aztán eljött 2003, a 20. évforduló és végre eljutott a produkció Erdélybe, a híres csíksomlyói dombra. Micsoda véletlen (?), de éppen balliberális kormánya volt az országnak. Az a pár nap igazi csoda volt. Már a főpróbára tízezrek jöttek el és vertek sátrat éjszakára, hogy ott legyenek a másnapi csodán. Alig bírtunk autóval feljutni a színpad mögé. Mint az előadás sajtófőnöke, a családomat és a sógoromat, Varga Miklóst vittem fel a stábnak fenntartott területre. Egy óra alatt tettük meg a párszáz méteres utat. Nemzeti színű zászlókkal borították be a kocsimat, bekopogtak az ablakon, sírva köszönték meg, hogy eljöttünk. Volt, aki ajándékot nyújtott be, mások azt a lemezt szorongatták, amelyet a nyolcvanas években titokban csempésztek be hozzájuk és ugyancsak titokban hallgattak, mert jöhetett a Securitate. Ott fordult elő először, hogy az előadás nem színházi keretek között, hanem rockkoncertként működött. Az eufória, az egymásra találás nemes és lélekemelő pillanata volt. Nem volt még megosztó népszavazás, nem kreáltak innen új erdélyi szervezeteket, nem szítottak gyűlöletet anyaországi, Londonba emigrált és határon túli magyar között. 2003 óta a fiaim szerepeltek a darabban, megnéztem számos változatot, Alföldy Róbertét és Novák Péterét is. Zene és szöveg tökéletes egysége az István, a király. A pillanat, amikor magasztosan egyesült két nagyon más világlátású, de zseniálisan együttműködő alkotó összes művészi energiája.Szörényi Levente és Bródy János megalkotta az igazi nemzeti operát. Erkel nagyszerű Bánk bánja sohasem fog tízezreket egy színpad elé vinni, elvarázsolni. Az István, a király képes erre, és képes lesz száz év múlva is. Politikusok gyakran élnek a fordulattal, hogy szerintük mit üzen a jelennek Szent István, és ráhúznak valamilyen aktuálpolitikai gondolatszörnyet. Pedig nagyjából azt üzenheti, ami az István, a királyban benne van. Egy önpusztításra hajlamos, gyakran megalkuvó, de hősökre váró nemzet a miénk, amely most megint tévúton jár. Ahogy a regős énekli: “Azt ígérte, édesanyám, fényes víg napokat élek/Hej, de olyan a világ, mindig szomorúbbat érek…”Az üzenet arról, hogy kik vagyunk, és milyenek vagyunk, ott jelez minden sorban és a sokrétű, zseniális muzsikában. Felhorgadásaink, árulásaink – és egyetlen utunk, európaiságunk.Az István, a király úgy tökéletes, ahogy van. Egy nemzet emlékezete. A magyarok emlékezete.