A sóterápia a 19. században vált népszerűvé Európában, amikor a lengyel sóiparosok felfigyeltek valamire. A sóbányákban dolgozók közül senki sem szenvedett olyan kellemetlen tüdőproblémáktól, mint amilyen a tüdőgyulladás vagy az asztma. 

Egy kis időutazás:

A természetes sóbarlangok jótékony hatásairól már a görögök is említést tettek, akik azt tapasztalták, hogy a sóbányák levegője mérsékli a légzési nehézségeket, tüdőbántalmakat. A történelem folyamán mégis a lengyel orvos, Felix Bochkowsky 1840-ben tett megfigyelésétől kezdve foglalkoztak behatóbban a só és egészség összefüggéseivel. A szakmabeliek csak ezt követően kezdték tudományosan is vizsgálni azt, hogy a sóbarlangok milyen pozitív hatást gyakorolnak az emberi szervezetre. Az első föld alatti kezelőcentrumot a lengyelországi Wieliczkában hozták létre, kifejezetten az asztmás betegségek kezelésére. 

A száraz sóterápiás kezelések abban térnek el a hagyományos értelemben vett sóbarlangos módszertől, hogy a páciens nem egy mesterségesen kialakított sós környezetbe ül be, hanem a szobában speciális készülék sót porlasztanak, a gyógyulni vágyó pedig azt lélegzi be. A sóterápia során a só lényegében átmossa a tüdőt és kiszárítja a felesleges folyadékot. A specifikus tulajdonságánál fogva roncsolja a fehérjék közötti kötődést, ami a tüdő esetében azt jelenti, hogy fellazítja az ott keletkező gélréteget. Ennek hatására mérséklődik a gyulladás és hatékonyabban ürülnek az allergén anyagok is.