Müller Péter Sziámi: HALÁLNARKÓ

Itt arról van szó, ha van rá szó
ami hajszálvékony aranyszállal
arany hajszállal összeköt fejünk
benőtt vagy be nem nőtt lágyánál
fogva az odaáttal, amire nincs szó.

Arról, hogy mért kapaszkodunk a
semminek tűnő másba, túlra
nem látható, le is tagadhatóba
minden eszközzel, minden módon
kilenc híd helyett egy hídroncson

mért verünk pontonokat emlékekből
homályos eredetekből, csokiban tolt
varázsgombából, szómaplantából
dobszavakból, húsból szóló sikolyból
felhőalakzat sejtett értelméből.

mért szállunk folyton el, hacsak lehet
beérni mért is nem bírjuk hellyel és
idővel, amely itt miránk most kiméretett,
minek idézünk szellemet palackból,
össze mért hordunk havat és hetet

sokféle obskúr hajápolóval épp eltitkolt
vagy épp hogy vállalt módon azt az egyetlen
vékony aranyszálat, titkos egy hajszálat
mivégre ápoljuk, hogyha láthatatlan
mint a hiúság, mely tükörbe néz csak

mért nem engedjük bátran és végleg
hiszen szükségtelennek tűnik itteni
vakságunkhoz a középpont, amelyhez
e majdnem semmi köt, mért nem
engedjük el? Talán, mert sejtjük:

Akkor élnünk-halnunk kell.

(Amíg a gyerekvers kötet meg nem jelenik, ahogy ígértem.)