Négy millió euró értékű aranyérmét loptak el a berlini Bode Múzeumból | Pannonmagazin
ÉletmódSzínes

Négy millió euró értékű aranyérmét loptak el a berlini Bode Múzeumból

A közel 100 kg súlyú műtárgynak hétfőn reggel virradóra veszett nyoma.

A német rendőrség szerint a tolvajok hajnali fél négy körül, létra használatával jutottak be a múzeumba, melyet később meg is találtak a közeli vasút mellett – írja a The Telegraph.

Winfrid Wenzel, a német rendőrség szóvivője szerint a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján úgy gondolják, hogy a tolvaj vagy tolvajok az egyik hátsó, vonatállomásra nyíló keresztül jutottak be a múzeumba.

A hatóságok egyelőre nem tudják, a tolvajok miként iktatták ki a riasztóberendezést és tudták elhagyni a múzeumot anélkül, hogy feltűnést keltettek volna, hiszen a műtárgy elemelése már csak súlya miatt is kivitelezhetetlen egyetlen ember számára. Az érme egy golyóálló üvegvitrinben volt elhelyezve, mely még egy utolsó védelmet jelentett számára, a jelek szerint hiábavalóan.

Nagyjuharlevél

A „Nagy Juharlevél” becenéven emlegetett emlékérmét a Kanadai Királyi Pénzverde adta ki 2007-ben. Az 53 cm átmérőjű és 3 cm vastag érme egyik oldalán Erzsébet királynő portréja, a másikon pedig Kanada jelképe, egy juharlevél látható.

A Bode Múzeum csupán 920 ezer euróra értékelte az érmét, annak ellenére, hogy a 100 kilós arany piaci értékén mintegy 3,7 millió eurót ér. A műtárgy a Guinness Rekordok Könyvében is helyet kapott közel száz karátos tisztaságának köszönhetően.

Az UNESCO által jegyzett Múzeum-sziget tagjaként a Bode Múzeum a világ legnagyobb érmegyűjteményének ad otthont.

Boda Múzeum

A Nagy Juharlevél 2010 óta látható a nagyközönség számára, a Münzkabinett kollekció részeként, mely Berlin legfontosabb érmegyűjteménye, mintegy 540 000 műtárggyal. A kollekció

102 000 ókori görög és mintegy 50 000 római kori érmét tartalmaz, de úgy tűnik, csak a Nagy Juharlevelet lopták el.

A rendőrség véleménye szerint lehetséges, hogy a tolvajokat felbérelte valaki, aki a sajátjának akarja tudni az érmét, de valószínűbbnek tűnik, hogy be fogják olvasztani, hogy az arany piaci értékén tudjanak túladni rajta.

Múzeum-sziget (Museumsinsel): a Spree folyó szigetének északi csücskén fekszik Berlin központi részén. Itt alakult ki Berlin múzeum negyede, mely a Bode Múzeum mellett többek között magában foglalja a Neues Museum-ot, az Alte Nationalgalerie-t és a sPergamonmuseum-ot is. Az UNESCO 1999-ben vette fel a Világörökségek közé.

forrás: http://www.telegraph.co.uk/news/2017/03/27/giant-gold-coin-worth-almost-4-millionstolen-berlin-museum-dawn/

 

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB