A szeretetnek rengeteg megnyilvánulási formája létezik, ami attól függ, hogy milyen korban járunk, hogyan lettünk szocializálva, mit láttunk a szüleinktől, illetve, hogy van-e bennünk félelem a megszégyenüléstől vagy a veszteségtől.

Minden szeretetkapcsolatban benne van a veszteség lehetősége, de ettől nem szabad félni, hiszen ez pontosan ugyanaz az egyenlet, mint az élet – egyszer mindannyian megszűnünk létezni. Éppen ezért nem kell rettegnünk, elegendő, ha elfogadjuk, hogy ez törvényszerűség.

“Késve tudom, de száz életre megjegyzem: szeretni csak a szerelem minden fájdalmával együtt érdemes, vagy sehogy.”
(Vavyan Fable – Varázscsók)

Ezen felül fontos még, hogy – akárcsak az életünkből – kapcsolatunk minden pillanatából ki kell hoznunk a maximumot. Ha szeretjük egymást, akkor nagyon kell egymást szeretnünk. Félelmeink, egónk nem tarthatnak vissza attól, hogy a pillanatot teljes valójában megélhessük. Ehhez pedig arra van szükség, hogy érzéseinket a lehető legegyszerűbb és legérthetőbb módon, verbálisan vagy nonverbálisan, kifejezésre juttassuk.

Már nem vagyunk ovisok, már nem alkalmazhatjuk a hajhúzogatást, sem kisiskolások, hogy ütögessük egymást, vagy “csúnyákat” mondjunk, hogy vonzalmunkat leplezzük. Felnőttünk, így felnőttként kell szeretnünk. Ez nem játék. Nincs idő arra, hogy magunkban tartsuk az érzéseinket, mert mindezek hiányában a kapcsolatunk, szerelmünk sem fog tudni kiteljesülni.

Kérlek, ha úgy érzed, hogy szeretsz és jó velem lenni, ne tartsd magadban csak azért, mert szerinted “nyálas”, ha egy férfi kifejezésre juttatja az érzelmeit. Hadd érezzem, hogy nyugodt szívvel viszontszerethetlek, hogy érzelmi biztonságban vagyok melletted.

Képek forrása: pixabay.com