Ömlik a sületlenség a kormány napilapjából | Pannonmagazin
Színes

Ömlik a sületlenség a kormány napilapjából

A legszembetűnőbb talán az a cikk volt első ránézésre, amely szerint Gyurcsány összefogna a Jobbikkal. Ezt a teljes képtelenséget abból sikerült leszűrnie a kormánypárti újságírónak, hogy egy, a minap adott interjújában a volt miniszterelnök kifejtette, hogy a következő választáson akár olyan helyzet is előállhat, amikor egyik pártnak sem lesz többsége a parlamentben, így a Fidesz-ellenes erők a kétharmados törvények megváltoztatása érdekében egymásra lesznek utalva. Ez természetesen csak Orbán Viktor legelvakultabb hívei között egyenértékű Gyurcsány és a Jobbik összefogásával.Régi mantráját vette elő a konzervatív sajtó, amikor Medgyessy Péter és az Alstom üzleti kapcsolatát a baloldal támadására használta fel. Bár a vitéz jobboldali publicista addig nem merészkedik, hogy korruptnak nevezze Medgyessyt, inkább csak úgy fogalmaz, hogy a korrupció gyanúja rávetül a volt kormányfőre. Az ügyletben egyébként semmi nem utal arra, hogy bárki jogsértést követett volna el, ráadásul Medgyessy régen nem volt már miniszterelnök, amikor az üzlet megkötésére sor került. Az üggyel a kormánypártok minden bizonnyal saját minden létező közpénzt elnyerő oligarcháikról próbálták csak elterelni a figyelmet, aminek egyik eszköze lett ez az írás.Nem kell sokáig keresnünk a Nincs itt semmiféle retorzió c. cikket sem, amelyet egy magát nyugalmazott ügyvédnek valló szerző vetett papírra. A nem teljesen világos gondolatmenettel bíró írásban a cikkíró azzal büszkélkedik, hogy nem kell félnie véleménye miatt ebben az országban, és azt hangoztatja, hogy mennyire nem akar szolgalelkű embereket, gyáva újságírót, aki még a nevét sem vállalja. Nyilvánvaló, hogy az esszé szerzője életében nem volt még kiszolgáltatott helyzetben, így aztán nem is tudja átérezni azoknak az embereknek a problémáját, akiket véleményük miatt bocsátottak el állásukból illetve lehetetlenítettek az üzleti életben különböző adóhatósági vegzálással vagy éppen egy számára hátrányos törvény vagy határozat megalkotásával.A sort még hosszan folytathatnánk olyan kétes igazságtartalommal bíró írásokkal, miszerint az európai uniós támogatások éppen csak behozzák a piacnyitás költségeit vagy, hogy a menekültellenes népszavazással megállítjuk Brüsszelt, de ilyen mélyen talán már ne is merüljünk el a kormánypárti propagandagépezet mélységeiben.Az azért mégis elgondolkodtató, hogy hol tart ma a konzervatív magyar újságírás, hogy ennyi sületlenséget találunk a címoldalon egyetlen véletlenszerűen kiválasztott pillanatban.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB