Orbán bekattant | Pannonmagazin

Nyílt és háttérhatalmak olyan rendszert építettek fel a világban, melyek más célok mellett az agyelszívást is szolgálják – jelentette ki Orbán Viktor a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tegnapi, 187. közgyűlésén. Ugyanakkor – tette hozzá a kormányfő gyorsan – az ország közvéleményének tudnia kell, hogy Magyarország ebbe a “szellemileg alárendelt helyzetbe” nem törődött bele, és nem fog a jövőben sem. Valójában azonban egyáltalán nem biztos, hogy a “háttérhatalmak” tehetnek arról, hogy a magyar fiatalok nem itthon kutatnak, hanem most már “most már nemcsak Nyugatra, de lassan Keletre is” elvándorolnak.A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly már majdnem 33 ezren hagyták el az országot, a valós szám pedig ennél is sokkal nagyobb lehet, és nem is várhatunk változást, hiszen a külföldi fizetések még mindig többszörösei az itthoniaknak. Egy amerikai tanulmányból az is kiderült: az oktatásra fordított állami kiadások növelése jelentősen emeli a diákok felnőttkori jövedelmét is. Így, ha visszaállnánk akár csak a 2008-as szintre GDP-arányosan, az a becslés alapján hosszú távon 14 százalékkal növelhetné az átlagos kereseteket is.Erről ugyanakkor Orbán nem szólt, a miniszterelnök inkább arról beszélt, hogy a versenyképességhez mégiscsak innováció kell, ezért is kötött szövetséget a kormány az MTA-val. Most már a GDP 1,4 százaléka megy el kutatás-fejlesztésre, míg 2010-ben egy százalék volt ez az arány – mondta, hozzátéve: a cél, hogy Magyarország Közép-Európa legversenyképesebb országa legyen. Azt is megígérte: 2020-ra már a GDP 1,8 százalékát akarják majd kutatás-fejlesztésre fordítani, azaz 1200 milliárd forintot. “Semmi sincs ugyanakkor ingyen”, ebben a szövetségben a kabinetnek vannak elvárásai az MTA felé – tette egyértelművé Orbán. Komoly felelősségben osztozunk mi együtt – üzente Lovász Lászlónak, az MTA elnökének, hozzátéve szokásos királyi többesében: “mi, magyar emberek büszkék vagyunk önökre, tudósainkra és a Magyar Tudományos Akadémiára”.A kormányfő ezúttal is elővéve kedvenc paneljét, megfedte Európát. A gazdasági válság után egyhelyben járó Európában ma arra kell választ találni, hogyan lehetne a kontinens gazdaságát visszarepíteni a világ élvonalába. És Európa vezetői mintha elfelejtették volna erre a választ, holott azt az MTA épülete körül sétáló emberek többsége is pontosan tudja. “Tudományos felfedezések, innováció és ezt támogató gazdaságpolitika kell” – fogalmazott, amiből arra lehetett következtetni: a miniszterelnök talán elfelejtette, miről beszélt egy hete Békéscsabán, hiszen akkor még azt mondta: “a jövő már nem az innovációról szól”. Persze Orbán ki is fejtette, mire gondolt, mivel nem rendelkezünk nukleáris fegyverarzenállal, nincs rengeteg olajunk és nincs sok tízmilliós lakosságunk, “ezért abból kell főznünk, amink van”. Ez pedig a miniszterelnök szerint az eszünk, a sajátos észjárásunk és a komoly tudományos tradíciónk.Az ülésen Orbán mellett Lázár János kancellária miniszter és Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter is tiszteletét tette. Lovász László pedig átadta az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, a Wahrmann Mór-érmet, az Arany János-életműdíjat és az Akadémiai Újságíró Díjat. A közgyűlés a héten folytatódik.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB