Számos kutatás szerint egy nő szexuális érdeklődésének felkeltéséhez igen fontos a férfi illata, testének ápoltsága, mentálhigiénés állapota. Mivel a témát érdekesnek véltük, mit is tehettünk volna mást: elindultunk a saját orrunk után.

Első utunk természetesen az illatok fővárosába vezetett, ahol szakértő párizsi barátunk avval a hihetetlen megállapítással hozakodott elő, hogy a parfümillat mindig többet árul el a férfiról, mint a nőről. Ugyanis amíg a nők többnyire az éppen divatos trendeknek megfelelve választanak illatot, addig a férfiak az ideáljaik alapján. Ahhoz viszi őket közelebb az illat, amilyenné válni szeretnének.

Egy érdekes történet erejéig hadd maradjunk még Párizsban. 1919 tavaszán egy joviális külsejű, szakállas férfi mit sem sejtve lépett be a Rue de Rivoli egyik porcelánüzletébe. Éppen egy finom teáskészletet mustrálgatott, amikor szakállának erős parfümillata felkeltette egy ott tartózkodó hölgy figyelmét. Az ismerős illat emlékeket ébresztett a nőben nyomtalanul eltűnt húgáról, akinek utolsó kedvese is ezt a parfümöt használta. A nő azonnal riasztotta a rendőrséget.

Nos, így lepleződött le Henri Désiré Landru, a rettegett párizsi Kékszakáll, aki tizenegy nőt ölt meg, darabolt fel és égetett el. A hölgyolvasóinknak elárulom, hogy Landru Mouchoir de Monsieur-t használt, egy extravagáns virágeszencia-keveréket, amelyet a Guerlain divatház dobott piacra 1904-ben, s amely egyszerre szegte – méghozzá guillotine formájában – a jó illatú úr kedvét és nyakát.

A bizarr történet azt is példázza persze, hogy a Belle Epoque, a Szép Korszak társadalmának bódító illatorgiája elsősorban a nőket lengte körül. Egy parfümillatú férfi nem maradhatott észrevétlen egy olyan prűd korszakban, amely egyedüli pipereként csupán a szappant engedélyezte a számára. A múlt század első felében, ha egy férfi kölnivizet, netán levendulával átitatott zsebkendőt használt, azt kockáztatta, hogy ismerősei és barátai, hm, nőiesnek fogják tartani.

Mindez szánalmas visszalépést jelentett az ókori kultúrákhoz képest, amikor a testillatosításból mindkét nem egyformán kivehette a részét. A görög és a római hadvezérek beillatosítva és kifestve vonultak át a dicsőségükre emelt diadalív alatt. A versailles-i kastély lakói, élükön a királlyal, egytől egyig úgy illatoztak, akár megannyi parfüméria. (Igaz, a mosdóvízzel viszont csínján bántak.)

Amikor a már említett Mouchoir de Monsieur divatba jött, a piacon más parfümökkel és pomádékkal kellett versengenie. Csak később, az 1940-es években jelent meg a Moustache, melyet gyártója már komplett készletként forgalmazott, a parfüm mellé szappan, borotvahab és fürdősó is járt. Ez a felállás napjainkig megmaradt, s egy-egy termékcsalád gerincét pedig mindig az egyedi illat képezi.

Az igazi nagy fordulat azonban csupán a múlt század hatvanas éveinek elején következett be: a szelíd levendulavizet ekkor váltották fel végérvényesen a valódi férfikozmetikumok. Az egymással versengő parfümök merőben új marketingstratégiát követeltek: Yves Saint Laurent például bevallottan sokkolni akar, amikor az YSL pour homme illatát önmaga meztelen fotójával reklámozza. Chanel pedig forradalmasítja az eladás művészetét: Égoiste parfümjéhez saját történetet kreál, s így termékbemutatója valóságos színielőadás. Íme:

A gondosan összeválogatott vendégeket bérelt Rolls Royce-ok szállítják a bemutató helyszínére. Útközben egy hang mesél nekik a parfümről, majd megtekinthetik a reklámfilmet, amihez aláfestésként Frank Sinatra énekli a My Way-t. Pontban kilenc órakor a kiváltságosok kapnak egy-egy üvegcse Égoiste-t. Ez a ceremónia számos európai nagyvárosban megismétlődött! A költségek óriásiak voltak, mégis megtérültek, mert sikerült az Égoiste-t a klasszikus férfiparfümök sorába emelni, és ebben nem kis szerepet játszott a szokatlanul erős imázsépítés. A célközönség az értelmiségi férfi, akitől természetesen nem idegen a divat sem.

A parfüm használata azonban akár mókás kalandokhoz is vezethetett akkoriban, jegyzi meg valahol a kitűnő német író, Max Goldt, arra utalva, amikor is egy alkalommal nem engedték fel a PanAm járatára, mivel az Égoiste illatát alkoholszagnak vélték.

A közhiedelem szerint az igazi férfinak dohány-, nyersbőr-, alkohol- és izzadságszaga van. Ezért az ideális férfiparfüm – mondja befejezésül párizsi barátom – valahol a (fürdés utáni!) testillat és egy karakteres parfümillat között helyezkedik el.

A legfőbb tanács parfümhasználó férfiaknak: csak visszafogottan! Az after shave többnyire kevés, a szappan és a víz pedig ma már lejárt lemez. Reggel, zuhanyozás után a mellkas és a hát részesüljön – diszkrét mértékkel – valami finom parfümillatban. Az a férfi, aki visszafogottan, de mégis észrevehetően használja, bizonyítja, hogy ura a testének, s tudatában van férfias erotikájának – és persze odafigyel szíve hölgyének orrocskájára is.

Walter Béla