Őzragu fügés vörös káposztával | Pannonmagazin
Színes

Őzragu fügés vörös káposztával

Hozzávalók: 4 személyreKöret- 3 szem füge- 2 vöröshagyma- 2 evőkanál zsír- 80 dkg vörös káposzta- őrölt bors- só- 3 szem szegfűszeg- 1 kevés gyömbér- 1 evőkanál barna cukor- 2,5 dl vörösbor- 2 evőkanál vörösborecetRagu- 2,5 dl tejszín- 1 teáskanál étkezési keményítő- 2 szem szegfűszeg- 4 szem borókabogyó- 2 szál majoránna- 4 dl húsalaplé- 15 dkg vöröshagyma- őrölt bors- étolaj- liszt- 80 dkg őzlapocka- 2 dkg szárított vargánya- pirospaprikaElkészítés:KöretÖsszekeverjük a vörösbort a vörösborecettel, majd hozzáadjuk a cukrot, a reszelt gyömbért, a szegfűszeget, ízlés szerint sót és borsot. Ráöntjük a csíkokra vágott káposztára, és egy éjszakát érleljük. A felhevített zsíron üvegesre pároljuk a hagymát. A vöröskáposztát lecsepegtetjük, de közben felfogjuk a levét. Rátesszük a hagymára, és együtt pároljuk tovább. Belekeverjük a feldarabolt fügét meg a káposzta leszűrt levét, majd fedő alatt mérsékelt tűzön megpároljuk.RaguA vargányát vízben megpuhítjuk, azután leöblítjük, kinyomkodjuk (az áztatólevet felfogjuk), és feldaraboljuk. Az őzhúst nem túl vékony szeletekre vágjuk, sózzuk-borsozzuk, meghintjük pirospaprikával, majd lisztbe forgatjuk. Forró olajon hirtelen megkapatjuk. Kiszedjük a serpenyőből, a zsiradékban megfonnyasztjuk a hagymát. Hozzáadjuk a gombát, azzal is pirítjuk egy kicsit, majd visszatesszük a húst, felöntjük a húsalaplével, és adunk hozzá a gomba áztatólevéből is. Összezúzott borókabogyóval, szegfűszeggel és majoránnával a húst puhára pároljuk. Ha kész, az ételkeményítővel elkevert tejszínnel besűrítjük a mártást, és még egyszer felforraljuk. Az őzragut a vörös káposztával kínáljuk.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB