Drága Barátaim, Embertársaim!

A minap arról szólt a disputa… valakivel, mennyire rangon aluli az, hogy itt mindenki csak eszik, iszik, erre még büszke is, satöbbi, satöbbi. Aztán, az, hogy nem ez az életünk fő része, minek ekkora jelentőséget tulajdonítani ennek, annak, ami a konyhában, az asztalnál történik. 

Hmmmmmmmmmmmm! Érdekes megközelítés, de hát nem lehetünk egyformák, hiszen akkor legyilkolnánk egymást mi emberek. Az olaszok azt állítják, hogy az asztalnál, eltöltött minden idő, az soha nem vész kárba. Micsoda zseniális megállapítás ez, főleg akkor, mikor ma ott tartunk, arrafelé tendálunk, hogy a kulináris kultúra vetekszik a szépművészettel, a képzőművészettel, a zenével. Egyidős is vele, sőt, talán előbb született, mint ezek a nemes dolgok. Ez jutott eszembe, aztán az, hogy micsoda felemelő, nemes érzés az, mikor ételt teremtünk, azt olyan boldogsággal adjuk át, mint ahogy azt készítettük, szívünkkel, lelkünkkel, szeretettel. Nem lehet ez vitás, bár a szkeptikusok nyilván ezt másként látják, kevés, kevesebb örömöt lelnek abban, amiben mi, de át ettől kerek ez a világ. Elnézem, megcsodálom azokat a mestereket, akik valami egészen káprázatos magasságokba repítik ezt a csodás műfajt, micsoda szeretettel, micsoda alázattal művelik, micsoda gyöngyszemek születnek a konyhában, az asztalnál, ahogyan beszélnek róla, ahogyan főzik, teremtik, tálalják. Nem tántoríthat el semmi ettől a mesebeli világtól, hiszem és vallom, hogy ez a forradalmi megújhodás, ami mostanság zajlik, az kikerülhetetlen, megkerülhetetlen, ahogy Ady is írta, valamikor 1905-ben. „Hiszem és vallom, hogy a forradalmi megújhodás kikerülhetetlen Magyarországon”.

Ma, talán ennek megfelelően is, de az eddigi trend szerint írok, aztán ajánlom a következő ételt.

KOLBÁSSZAL TÖLTÖTT, FILÉZETT CSIRKECOMBOK, TOJÁSOS TONHALSALÁTÁVAL

A csirke egyik nemes része ez, ha nem a legnemesebb, bár a pap és a papné esete juthat ilyenkor eszünkbe. A mellehúsa bizonyára sokaknak édesebb, kedvesebb, de az egy másik dimenzió. Ráadásul esetünkben arról van szó, hogy a csirkecomb felső részét kicsontozom, bőrét lehúzom. Higgyétek meg, egészen más ízeket tudunk kihozni ebből a remek húsból. Szóval a comb felső részéből jó éles késsel eltávolítom a csontot. Ne dobjuk el, hiszen egy esetleges leveskébe remek alapanyag lesz, akár, ha aprólékból főzzük. A csontok helyét megsózom, megborsozom, majd meghintem rozmaring, majoránna keverékével. Ezután minden filébe beleteszek egy darabka kolbászt, aztán hústűvel összetűzöm.

PTV Fotó: Bán Csaba

Lehet ez éppen jófajta Debreceni, akár lángolt kolbász, de a jóízű Pápai páros sem kutya. Csak a fantáziánk, vagy a bukszánk szabhat határokat! Egy nagyobb serpenyőbe kevés olajt hevítek, aztán a kis töltött édeskéket szépen megpirítom benne. Mindkét oldalukon, de óvatosan, nehogy a méregdrága teflonserpenyőnk megsérüljön! Szóval nemes kérget sütök a dologra, aztán felöntöm egy kevés vörösborral. Néhány perc után, mikor a bor elpárolgott, akkor egy kevés vízzel, majd lefedem, néhány percig ebben gőzölöm, aztán irány a 180 fokra előmelegített sütő. Ott aztán 25-30 perc alatt ropogósra sütöm.

PTV Fotó: Bán Csaba

A kolbászból kisülő mennyei ízek, a zöld fűszerek keveréke olyan ízt ad, hogy a könnyeim is eleredtek. A húst félreteszem, melegen tartom. Közben megfőzök keményre hat tojást, lehűtöm, megpucolom, aztán a tojásvágón először hosszában, majd keresztben átvágom, szép rusztikus darabokat gyártva. Egy doboz majonéz felét összekeverem egy nagyobb, apróra vágott vöröshagymával, majd egy csipet sóval, fehér borssal ízesítem, belekeverem a tojásokat, lehűtöm. Egy doboz tonhal konzervet kinyitok, villával apróra töröm. Belekeverem a majonéz másik felébe. Zellerszárat vágok fél centis darabokra, majd egy kisebb fej hagymát apróra, ez mehet a majonézbe. Aztán a korona a salátánkra néhány szem kapribogyó, amit szintén apróra vágok, belekeverem, majd ezt is lehűtöm. A combokról eltávolítom a hústűket, a salátákkal tálalom.

PTV Fotó: Bán Csaba

Azt gondolom, sőt hiszem és vallom, hogy egyszerű, mindenki számára könnyen elkészíthető étel ez, ráadásul egészséges, nem megfizethetetlen. Arról nem is beszélve, hogy az asztalnál, a konyhában eltöltött idő biztosan nem veszett kárba, sőt, talán a szkeptikusok is szívesen falják majd be. Ezzel az étellel adóznék hát talján barátaink hallhatatlan mondásáért, örök, megszívlelendő bölcsességükért.