Drága jó Barátaim, Embertársaim!

Az egyik közösségi portálon láttam egy olyan kamrát, ahol roskadozott a polc, a rudak kolbásztól, sonkától, olyan földi jóktól, hogy még a könnyeimmel kellet viaskodnom vénségemre. Azt gondolom, hogy emberi szem, torok nem maradhat szárazon ezektől a képektől. Függetlenül attól, hogy milyen sok felismerhetetlen s.art akarnak letolni a torkunkon manapság. Hiszem és vallom, hogy névre, nemre, rendfokozatra való tekintet nélkül ámulva, nyálunkat nyeldekelve állnánk meg mindnyájan egy ilyen látvány előtt.

A disznóvágás semmivel össze nem keverhető, utánozhatatlan emlékképeivel küszködöm, miközben ezt a pár sort püfölöm be a számítógépem levelező oldalába. Már kisgyermekként volt benne részem, aztán évtizedek elmúlásával újfent, mikor megismertem a későbbi feleségemet. Az igazi, a felülmúlhatatlan, mindent elvivő azonban a Mamánál volt, Balatonfűzfőn. A Rókus bácsi pirospozsgás, mindig mosolygós arca sejlik fel előttem, aki a böllér volt minden alkalommal. Ahogyan ezt Ő művelte, az örök kitörölhetetlen emlék marad. Sokat, nagyon sokat fogom még őt emlegetni itt, hiszen kandidátusi módon értette a csíziót, akit nevelt lányai, az én unokanővéreim csak Róki papának neveztek. Hadd emlékezzek Őrá itt ezzel a néhány sorral, aztán sokat fogtok még találkozni Vele.

Nem szeretném túllihegni ezt az egyszerű képességemet az írásról, de már említettem talán, minden ételhez, minden remekműhöz kapcsolódik valamilyen kitörölhetetlen emlékem.

Ilyenkor csókol meg – jobb híján – az a bizonyos Múzsa, aztán rontok be a másik szobába, hogy azonnal kiírjam magamból, ami kikívánkozik. 

Hát, kedves barátaim, az igazság az, hogy magamat szoktam igazából homlokon csókolni, hiszen írni nem mindig ihletett az ember fia. Így hát erőt vettem magamon, aztán jól homlokon csókoltam magam, hogy jól megírhassam ezt az írást. Bár, ha valaki azt kérdezné, hogyan is csináltam ezt a huncutságot, hát bizony törnöm kéne a fejem.

Mikulásra leptem meg magam, aztán Florentina lányomat ezzel a kajával, hiszen mindkettőnk nagy-nagy kedvence, de most előkerült a téma, ahogy elterjedt a hálón az a mesés kép.

Szerintem másoké is, bár, ha az update guru elolvassa, akkor talán másodszorra is szívműtétet kell rajta végezni. Bár nagy örömünkre az első remekül sikerült, újjá, újraszületett, talán ez is az oka annak, hogy valamelyik nap az egyik kereskedelmi adón panaszkodott a- nem éppen kvantumfizikus- felesége. Jelesül arról, hogy mindenki irigy, ellendrukker, fűevő munkásságára, irigyek az emberek a sikereire, mérhetetlen gazdagságára. Ezért is gondoltam rögtön, hogy együnk egy jót végre, ne csak azt a sok sz.r, ehetetlen füvet, igyuk az agyonsztárolt, különös színű italait, felismerhetetlen termékeit. Lassan már a csapból is ez folyik: Az .or.i u.d.te boldognak-boldogtalannak! Persze nemes cél az, hogy együnk igyunk egészségeset, vigyázzunk az alakunkra, csak szűrtet, csak zsírmenteset, lassan mindenmenteset. Ekkor fundáltam ki ezt a csodát, a disznóvágások elmaradhatatlan szereplőjét, mindenevők mesés csemegéjét, a

KÖVESZTETT TOKASZALONNÁT RÓKUS BÁTYÁMTÓL SZABADON

Nevezik ezt abált, abárolt, Csécsi-szalonnának is, de én ennél a névnél maradnék. Az én emlékeimben ez így szerepel, mikor a Nagymamámnál Rókus bácsi elkészítette. Aztán kitette a hidegre, hogy ott jól kifagyjon, vagyis kikövesztette. Bár a Csécsi szalonna, az nem fokhagymás, csak paprikával szórják meg még melegen. Az a Rókus bácsi, akinél a világon jobban nem értette a csíziót senki. Senki barátaim, ezt állítom, hiszen nemcsak a disznót vágta le, hanem főzött is. Reggelire sült vért hagymával, ebédre zsigerpörköltet, pirított májat, vacsorára pecsenyét. Aztán az elmaradhatatlan tokaszalonnát, a kicsontozott oldalast fűszeres köntösbe, felgöngyölve, felkötözve, felfüstölve.

Aztán a véres hurka, a rizses, a kenőmájas, az a mindent elsöprő ízű kolbász, a Kisgömböc, ahogyan a disznósajtot hívtuk. Igen, rizses hurka, hiszen ebben nem tett májat, csak az idevaló húsokat. Aztán az húsleves, aztán abba csodás vastagbélbe töltött ilyen, olyan hurka ropogósra megsütve, a Mama briliáns savanyúságaival, az uborkával, a káposztával töltött paprikával, csalamádéval. Lehet- e ezt még fokozni?

A toka szalonnája az egyik legízletesebb része a fejnek. Ezt szépen megformázta, majd az aba, abároló, abált lében jól megfőzte. Nota bene, az abáló lében főttek a hurkához, disznósajthoz, egyebekhez a jó kis cuccok. A Bosnyákon vettem egy gyönyörű darabot kedvenc hentesemnél, Gyulánál. A mintegy 1.5 kilós darab, igazi reformkonyhába való, hiszen a szerencsétlen pára Mangalica volt, aki kiszenvedett miattunk. Feltettem annyi vízbe, hogy jól ellepje, aztán gazdagon sóztam. Öt gerezd fokhagyma, egy félmaréknyi fekete bors, négy darab babérlevél bele. A víz mikor felforr, akkor takarékra veszem, aztán csendesen főzöm két órán keresztül. Mikor kész, jó puha, a húsvilla akadály nélkül belecsúszik, akkor kiveszem, hagyom egy kicsit meghűlni. Közben 6-8, jó nagy gerezd fokhagymát zúzok, majd a meleg szalonnára egyenletesen rákenem. Néhány percet pihentetem, majd alaposan megszórom csemege, őrölt pirospaprikával, úgy, hogy mindenhol, vastagon beborítsa. 

PTV Fotó: Bán csaba

Mikor így kihűlt, akkor egy tálba teszem, letakarom fóliával, és irány a hűtő. Ott jól kikövesztem. Másnap reggel paradicsommal, uborkával, retekkel, jó kenyérrel, egyszerűen frenetikus. Laci Barátomnak ajánlom nagy szeretettel, aztán annak a sok régi disznónak, akiket elsodort az élet a világ szinte minden szegletébe. Aztán MINDNYÁJATOKNAK, mert megérdemlitek!

A gurunak is, hiszen vallom és hiszem, hogy gyógyító ereje van a dolognak, csak próbálja ki, ígérem nem fog fájni!

PTV Fotó: Bán Csaba