Drága Barátaim, határon innen is túl is! 

Régen véget ért a nagy futballesemény, a VB, de valamelyik nap álmodtam vele. Nekem igazi adrenalin bomba volt, gondolom másoknak is, de hát a csodás tengerpartot álmodtam meg, így aztán beleszőttem ismét egy igaz történetet az aktuális ételbe. 

A másik pedig az a tény, szent ígéretet tettem, lesz még egy libás étel, igaz, Mártont lassan elfeledjük. Bár ezt az ételt ilyen formában máskor, más alkalomra is elkészíthetjük. A Világbajnokság végeredménye enyhén szólva is nagy-nagy csalódás, talán senki nem kövez meg érte, de az én szívem a brazilokért dobogott hevesen. Így aztán csak “szakmailag”, enyhén szkeptikusan éltem meg a két-számomra egyáltalán nem szimpatikus- válogatott tusakodását. Eszembe jutott újfent Gary Linecker, volt angol válogatott elhíresült mondása, miszerint is ez egy olyan a játék, amit huszonketten játsszanak és mindig a németek nyernek. Szóval a brazilok, Copacabana, a szamba, az a játék, amit, ahogy ők játszanak. Még akkor is, mikor erről a szánalmas végjátékukról kellett meggyőződjünk. Hogyan is jön ez ide? 

Természetesen drága Béluskánk jutott újfent eszembe.

Valamikor a 80-as évek közepén ücsörögtünk az Elektromos pálya csodás strandján, már reggel nyolckor. Béla egy üveg vodkánál, én pedig “n” kisfröccsnél tartottam mikor is:

– Buzosz, nem akarsz a válóperes tanúm lenni?

– Béluskám, mikor?

– 10- re vagyok ma idézve a Fő utcára, a Bíróságra.

– Így, ilyen állapotban?

– Spongyát rá, gyerünk, nem számít!

Aztán fölkerekedtünk, elindultunk. Ott, a Bíróságon egy lélek sem, csak a válni készülő felesége, aki 9-re lett idézve, de sem bíró, sem senki az üres bíróságon. Kedélyesen elcseverésztünk, Béluska elemében volt, természetesen azonnal meginvitálta akkor még feleségét egy könnyed búcsúestre. Azután, olyan 11 óra tájékában megjelent egy olyan bombázó, amilyet az óta sem láttam ilyen helyeken. Koromfekete haj, miniszoknya, magas sarkú cipő, olyan csokoládébarna szépség, hogy a lélegzetem is elállt.Bélám azonnal fölpattant, odalépett a bombázóhoz.

– Bemutatkozom, kézcsokika, Rácz Béla Magyarország, ebben a futamban több ló nem indul. Ez pedig a kenyeres pajtásom, jóban, rosszban.

– Honnan jött szépségem, csak nem a Copacabanáról egyenesen, hogy ilyen csoki barna, csak nem a bírónőhöz van szerencsénk?

– Egyenesen onnan, Frankfurt érintésével, honnan tudja?

– Hát titkosszolgálati módszereket vetettünk be, de magácskának olyan színe van, mintha onnan repült volna ide egyenesen. Hamarosan független leszek, egy hatjegyű számmal meg is lephetne (akkor ennyi jegy volt egy telefonszám)!

Aztán bementünk a tárgyalóba, majd megkérdezte a szépség, hogy én ki vagyok.

Jobb kezemet esküre emeltem, a balost a szívemre tettem, majd:

– Az igazat, csakis a színtiszta igazat vallom, Isten engem úgy segéljen!

– Azonnal hagyja el a tárgyalótermemet! Később fogom szólítani.

Aztán fél óra sem telte el behívtak, majd elválasztotta Őket.

Béluska fülig érő szájjal csókolgatta a Bírónő kezét, majd randevút kért aznap estére. Na, de akkor együnk végre valami jót!

Az első egy nem ismeretlen főzelék lenne, de azt gondolom, ilyen formában még nem készítettük, ettük. Valamikor, a közelmúltban láttam, egy jeles Michelin csillagod szakács mutatta be ott, ahol már lazacot-annyit kellett ennünk, hogy megcsömörödtünk tőle. Aztán ellestem, elkészítettem én is, hiszen zseniális, kicsit másabb, de a nagy kedvenc mesteri változata a

PARÁDÉS TÖKFŐZELÉK ZSIGEREIVEL

Imádom a tököt, írtam is már róla egy ízben. Olyankor, ilyenkor, mikor még zsenge, persze jó drága is, valahogy jobban esik, mint máskor, de a primőrrel talán mindnyájan így vagyunk. Azért is tetszett ez a fantasztikus változat, hiszen a héján kívül mindent feldolgozunk. Tehát meghámozom a zsenge tököt, olyan kilónyit. Ilyenkor kettévágjuk, belsejét, a magokat egy kanál segítségével kivájjuk, majd lereszeljük. Na, itt kezdődik a csavar. Nem reszelem, hanem kockára vágom a testet. A belsejét a magokkal pedig nem dobom el, hanem abból lesz a FŐZELÉK! Hiszen a magja ilyenkor puha, zsenge, rengeteg vitamin forrása.

Egy fej hagymát apróra vágok, majd olajon megdinsztelek, aztán rádobom a tököm belsőjét, mindenestől. Eközben vizet forralok, majd belemártom a csokor harsány zöld kaprot, majd azzal a lendülettel ki is veszem, jeges, hideg vízbe teszem, majd lecsöpögtetem, apróra vágom. Az anyagra 2-3 deci vizet öntök, majd egy citrom levét belefacsarom. Miután megfőtt, rászórom a kaprot, sózom, kevés borsot reszelek rá, majd bot mixerrel az egészet összetöröm. Az 1×1 centisre vágott tökdarabokat pedig kevés olajon, erős tűzön megpirítom, félreteszem. Egy nagyobb doboz tejfölt csomómentesre keverek két evőkanál liszttel, majd behabarom a főzelékem. Ebbe keverem óvatosan a megpirított kockákat, így főzöm még egy rottyanásig. Mesés küllem, szokatlan, de annál zseniálisabb ötlet. A kissé blanshírozott kapor pedig olyan zölden köszön vissza, mint a réteken a fű. Köretnek bármi illik hozzá, csak a fantáziánk szabhat határokat.

A másik étel nem feltétlen szezonális, viszont annál pompásabb, ínycsiklandó fogás. Látványos, bár nem feltétlen gyors, viszont annál méltóságteljesebben köszön ránk a tepsinkből, mikor elkészül a

TEPSIS LIBASZÁRNYTŐ

Ez az étel eredetileg libacombbal készült nálam, de mivel “kisfizetésű” vagyok, hát a piacon éppen aktuálisan ezt az alkatrészt vásároltam. Természetesen a comb árának töredékéért. Nem akármilyen szempont ez úgy gondolom, manapság. Legalábbis felénk, nem az. A “kisfizetés”, “kisnyugdíj”, a havi fixes pedig drága Bodola Gyuri, mindnyájunk barátja nagy mondása volt. Gyuriról, elhíresült mondásairól, elképesztő sztorijairól, bohém életéről, zseniális, utánozhatatlan grafikusi tehetségéről pedig majd egyszer itt is szeretnék megemlékezni. Szóval valamikor a hetvenes évek végén éppen Lukinál volt reszortos, zöldséges eladó. Minden nap hiány, pia életre, halálra, de elnézték neki, mert ilyen emblematikus figura még egy nem született. Minden nap meló után ivászat valamelyik paci kocsmában, ahol aztán, hogy- hogy nem, beleakadtak két gyönyörű légikisasszonyba. Olyan jól sikerült Gyurinknak az első légyott, hogy másnap már kulcsot kapott az egyik szépségtől, hogy tanyázzon ott, várja vacsorával majd őt, mikor visszajön az útról. Gyuri nem volt rest, másnap már az egész piac ott arénázott, felittak, felettek mindent, olyan kupit csináltak, mint senki. Azután Gyuri anyaszült meztelenül kiállt az emeleti ablakba, egy üveg pia a kezében,”helikopterezett”, üvöltözött át, a másik ház lakóinak.

– Na, kisfizetésűek, havi fixesek, ilyet még nem b…tatok mi?!

Harmadnap, mikor megjött a gyönyörű barátnő, akkor is hulla részegen akarta rászedni, hogy ő is kövesse az ablakba. Azután emiatt, vagy talán más miatt, néhány nap múlva a mesés szépség kivetette magát az ablakon, hogy véget vessen rövid, fiatal életének. Szóval vettem ebből a gyönyörű libaszárny tövéből vagy tizenöt darabot. Ez így közel másfél kilónyi. Jó alaposan besóztam, tekertem rá borsot gazdagon, aztán félretettem.

Hat jó nagy szem krumplit meghámoztam, olyan 1.5 kilónyit, aztán vékony karikára vágtam. Egy műanyag zacskóba belekevertetem 6-7 kanál lisztet, egy kanálnyi sót, borsot, piros fűszerpaprikát, majd a krumpli karikákat ebben a panírban jól megfürdettem. Egy nagyobb tepsit kicsit beolajoztam, aztán a burgonyakarikákat szép, katonás rendben egymás mellé állítottam. A krumpli tetejére két nagy fej, szeletekre vágott hagymát halmoztam, majd ugyanennyi zöldpaprikát, aztán alaposan megsóztam. Mindezek tetejére szépen ráfektettem a szárnyak tövét, lehetőleg úgy, a zsírosabb fele legyen lefelé. A cumó tetejére három nagyobb paradicsomot szeleteltem, majd vagy hét, kövér gerezd fokhagymát szeleteltem vékonyan.

Egy pohár víz alá, olyan két deci, alufólia, majd irány a sütő, 160-170 fokon. Jó másfél óra, majd a fóliát levettem, leszedtem a paradicsomokat, aztán zsírosabb felével felfelé fordítottam a húst. Így sütöttem még jó húsz percet 200 fokon.

Mit tagadjam, elképesztő illata, külleme lett. A krumpli beitta ezt, a sok csodát, mennyei ízeket sikerült összeütni. Remélem Barátaim méltán búcsúztathattuk Mártonékat ezzel a csodás, tepsis kajával, és az álomszép, könnyű tökkel.