Drága Barátaim, Honfitársaim!

 „Az jutott eszembe, hogy hátulról teszem be”, ahogyan is valamelyik zsivány cimborám a 70-es években mondta volt. Remélhetőleg félre nem érti ezt senki fia, hiszen rossz az, aki rosszra gondol!

 „A disznó soha nem lehet barátja a kondásnak”- ahogyan ezt Surcinak kiabáltuk anno Tapolcán. Nem bizony, de minden porcikáját felhasználjuk, megesszük ennek a fickónak, sőt imádjuk. Én biztos, remélem, Ti is.

A Velencében mindig ott volt az étlapon, miként a Lordok házában is, sőt, ha idejében nem mentél, akkor csak a szaftja maradt. Volt, hogy csak előjegyzésre, mert olcsó is volt, talán, ha pár forint kilója. Az a mesés, ragacsos, minden hasonlót űberelő szaftja. Apám mindig kikérdezett, mit ettem, néha kamuztam, mert hát a Petivel, Baranyaival bizony sokszor elnyaltuk a kosztpénz egy részét, a Fater pedig tudta az árakat. Kovács Pista barátunk pedig ma is naprakészen tudja az ötven évvel ezelőttieket is. Kérdezzétek, ha nem hiszitek, mennyit kóstált anno egy adag körömpöri! Sokszor nem tudtam ellenállni. Először késsel, villával, majd aztán kézzel, lábbal. Igen ám, de szalvéta „náne”, a mosdóban a csap letörve, víz elzárva, a többi meg nem idevaló téma. Akkor hát jöjjön a mindent elsöprő szaftjával abbahagyhatatlan ízével, mesés, zselatinos állagával, a csontot cuppogtatva, velőjét kiszippantva, még a tányért is tisztára nyalva a

KÖRÖMPÖRKÖLT A FELEDHETETLEN

PTV Fotó: Bán Csaba

Imádom a kocsonyát, hát gondoltam bespájzolok körömből télire. Nagyon egyszerű az ok, potom 200 volt az ára, igaz, nem az első. Mert az több mint a duplája. Mikor szezonja van, akkor sokszor vetekszik az arany árával is. Az öt darabka csupán(?) két kilót nyomot, felvágattam a hentessel ketté, aztán könyöknél is. Igaz, tetszeni nem nagyon tetszett, de megtette. Ellenállni nem tudván idehaza, hát akkor körömpörire fel!

Azután nagy ravaszul, a házi pörzsölőmmel idehaza megpörzsöltem, jó forró vízzel megmostam, megkapargattam, miként azt disznólkodáskor szokás.                                     Eközben 2 nagy fej, olyan 30 dekányi vöröshagymát aprítottam, aztán a jó forró, vagy két evőkanálnyi disznózsírra dobtam. Bizony ám, nem ám olaj, sőt magam sütötte, csodás, fehérre sült zsírra.

Öklömnyi paradicsom apróra, 2 db szép TV paprikával egyetemben rája. Egy csipet só, 3 gerezd kövér fokhagyma lezúzva. Ezt vagy háromszor visszasütöttem a zsírjáig, aztán meghintettem 2 evőkanál pirospaprikával, 1 teáskanál „őrült” borssal.

Aztán jöhettek a mesésen széppé varázsolt körmök.

PTV Fotó: Bán Csaba

Ezúttal nem kuktában, magas falú edényben. Jól átkeverve, pirítva erős tűzön, majd egy korty vízzel felengedve. Legalább egy órát így pároltam, az elfőtt folyadékot mindig pótolva. Aztán felhúztam annyi vízzel, hogy épp ellepje. Később beízesítettem sóval, csipet erőssel, majd vagy két óra után idei, parázs újkrumplival megkoronázva még tíz percig készre főztem.

A savanyú hozzá pedig idei, KRUMPLIVAL kovászolt, jéghidegre hűtött uborka volt.

PTV Fotó: Bán Csaba

Miközben jókat morogva hozzá, ettem féktelenül, hát felötlött egy történet.

Akkor, anno volt egy fazon, akivel sokszor találkoztam Mindig ezt ette, de kézzel, lábbal, úgy cuppogva, hogy mindenki őt nézte.  Néha úgy nézett ki, mint amikor horrorfilmet forgatnak, még a füle, nyaka is szaftos volt. Aztán dolga végeztével vagy zakójába, vagy az inge ujjába törölte a száját, a kezét pedig a nadrágjába. Talán sokan emlékeztek a Belváros Füttyösére? Na, aztán annak még a haja, a szemüvege is szaftos volt, ha éppen nem a tányérból halászta elő.