Pénteken lesz a Billy Elliot című musical bemutatója | Pannonmagazin
Színes

Pénteken lesz a Billy Elliot című musical bemutatója

Az operaházban most először tűztek műsorra musicalt, azzal a küldetéssel, hogy a Magyar Nemzeti Balett utánpótlásának biztosítása érdekében a családok figyelmét a balettművészi pálya és a balettképzés felé fordítsák. Billy Elliot története erről mesél, ezért megy majd a musical az Opera színházaiban, ezért táncolnak benne az Opera balettegyüttesének művészei is – áll a Magyar Állami Operaház MTI-hez eljuttatott közleményében.Az Opera első saját nyári sorozatában minden egyes előadás 185 ember összehangolt munkájával valósul meg, a művészi apparátus mögött 77 tagú műszaki személyzet áll, ennél azonban még nagyobb létszámú stáb próbálta be a produkciót a hármas szereposztás miatt.A musical főszerepeiben Stohl András, Németh Kristóf, Tóth Sándor, Bencze Ilona, Csákányi Eszter, Hűvösvölgyi Ildikó, Auksz Éva, Gallusz Nikolett és Ladinek Judit is színpadra lép az operaházban.A dalszínház tavaly februárban jelentette be, hogy műsorra tűzi a Grammy-díjas Elton John és Lee Hall musicaljét, amely a bemutató évében 4 kategóriában is elnyerte az Olivier-díjat, a legrangosabb brit színházi elismerést, Amerikában pedig tíz kategóriában lett Tony-díjas Broadway-produkció. A musicalt a 2005-ös premier óta több mint 5 millió néző látta Londonban, világszerte pedig 11 millióan.A musicalbemutatót Magyarország vezető színházi és zenei szakemberei készítették elő. Szirtes Tamás, a rendező a műfaj hazai éllovasa, aki többek közt a Jézus Krisztus szupersztárt és a Mary Poppinst is színpadra állította.A zenei felkészítésért Köteles Géza karmester felel, a darab másik dirigense Silló István lesz. Koreográfusként Tihanyi Ákos jegyzi a produkciót, a szteppkoreográfus Szikora Boglárka.A díszletet Szlávik István, a jelmezt Kovács Yvette Alida tervezte a magyarországi non-replica változathoz, amely teljes szabadságot enged valamennyi alkotónak. A színpadi tér meghatározó eleme egy hatalmas LED-fal, amelynek képei az atmoszférateremtést segítik. A második felvonásban különleges reptetéstechnikával emelkedik 9-10 méter magasságba a címszereplő.A musical a három Oscar-díjra is jelölt Billy Elliot című film történetére épül, amely egy szegény sorba született tehetséges kisfiúról szól, akinek családja hallani sem akar arról, hogy egy általuk ismeretlen terepre, a balettszínpadra lépjen.A sokoldalú színpadi tehetséget igénylő gyermekfőszerepekre castingot hirdettek, amely 2015 márciusában indult. Tizennyolcan kezdhették el a felkészítő időszakot, amelyet több vizsga követett. A csaknem egy év múlva tartott utolsó vizsgára 9-en maradtak versenyben, közülük többen a Magyar Táncművészeti Főiskola, valamint a Madách Táncművészeti Iskola és Szakközépiskola növendékei: ők játszanak majd a darabban, hármas szereposztásban. Billy szerepét Kökény Hámori Kamill, John Bailey McAllister és Vizlendvai Áron formálja meg.A gyermekszínészek klasszikus balett, sztepptánc, modern tánc, musicaltánc, színészmesterség, beszédtechnika, hangképzés és magánének kurzusokat látogattak, a felkészülést sok más művész mellett Toldy Mária is segítette, a táncelemek betanítását a Madách Táncművészeti Iskola tanárai vezették.A felnőtt színművészek és táncosok ugyancsak castingon nyerték el a főszerepeket, áprilistól a zenei anyagot tanulták, ezt követte a 13 hetes közös próbaidőszak. A produkcióban a Magyar Nemzeti Balett szólistái is közreműködnek.Az előadásról további információ az opera.hu oldalon érhető el.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB