Rétvári: érkezik a megemelt bér a pedagógusoknak, az… | Pannonmagazin
Színes

Rétvári: érkezik a megemelt bér a pedagógusoknak, az…

Az államtitkár kifejtette, hogy az egészségügyben és az oktatásban már megkezdett fokozatos béremeléseket a következő években is folytatják. Az egészségügyben 2012 és 2019 között megduplázódik az ápolók fizetése. Az ápolók körében van olyan, aki 35 ezer, az orvosoknál pedig 107 ezer forintos havi emelést kap.Azt mondta: az egészségügyi dolgozók elvándorlása több tényezőtől függ, de az egyik fő ok a pénz, ezért döntöttek úgy, hogy érdemi emelést hajtanak végre. A jövő évi költségvetésben 171 milliárd forinttal több jut az egészségügyre, ebből 81 milliárdos többletet csak az egészségügyi bérekre fordítanak majd – emelte ki Rétvári Bence.Az államtitkár elmondta: a pedagógusok emelését, szokás szerint a szeptemberi iskolakezdéshez igazították, így ők is a napokban kaphatják meg megemelt fizetésüket. A pedagógusok bére 2013-hoz képest 2017-re a másfélszeresére emelkedik – tette hozzá.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB