Események
Nagymegyer: Felvidéki elsőbálozók
Első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal szervezte meg Vállalkozói Bálját a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége, Nagymegyeren.
A Millenáris parkban mutatkozik be a magyar kávés szakma
Idén is több vezetett kóstolót tartanak, melyek során többek között japán szakék, spanyol vörösborok, érlelt rumok, japán és kínai teákig kerülnek a ...
Nyolcadszor is Pécsi Csokoládé Karnevál!
A karnevál egyik legjobban várt attrakciójaként a Pécsi Tudományegyetemmel együttműködve bemutatnak egy 3D nyomtatót, amely ehető csokoládét fog előállítani.
Farsangot szervez a fővárosi állatkert csütörtöktől
A jelmezben vagy játék mackóval érkező 14 éven aluli gyerekek 200 forintos belépővel vehetnek részt a programokon.
Winelovers Grand – Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
A Borkollégium számos ingyenes előadással készül, ezek a 3-3 borra épülő kóstolók egy-egy hazai vagy nemzetközi fajtát, illetve borvidéket állítanak a fókuszba.
1750 maskarás búcsúztatja a telet az idei busójáráson
A busójárás elemei változatlanok: borzas busóbundákat öltő felnőttek álarcokban, öles kereplőkkel, kolompokkal felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot.
Vince-napi vesszővágásra készülnek Ópusztaszeren
A rügykezdemények állapotából nemcsak a jövendő termést jósolják meg, a hagyományoknak megfelelően a levágott vesszőket meleg szobában vízbe állítják.
Ma kezdődik a Cirkuszfesztivál
Ma kezdődik a XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, a világ legrangosabb cirkuszfesztiváljai között számon tartott esemény
Átlátszó Hang 2020 Újzenei Fesztivál
A 2020-as fesztivál programjai közül több foglalkozik a női alkotók szerepével és lehetőségeivel a zenei életben.
Édes Anna újra gyilkol!
Január 24-én a RAM Colosseumban egyetlen előadásra ismét színpadra áll a musical, s csak a közönség lelkesedésén múlik majd, hogy lesz e ...