Ráadásul az ország házában mondja, hozzá hasonlóan választott emberek előtt, s még az is összeköti őket, hogy időről időre nyilatkozniuk kell a vagyonukról. Meg is teszik. Ezekből úgy nagy általánosságban kiderül, hogy az ország háza a sok szegény háza.Erre jön egy párt, amely azt állítja, hogy az imént idézett mondat nem igaz. Hogy aki elmondta, az “az ország leggazdagabb embere”. Ez összecseng egy most megjelent közvélemény-kutatással is. A HVG és a Medián közös felmérése szerint az emberek 49 százaléka véli úgy, hogy Orbán Viktor a legvagyonosabbak rétegébe tartozik. Az Együtt még kiállítást is szervezett, mindjárt az ország háza elé, hogy mindenki láthassa, miképpen gyarapodott a miniszterelnök vagyona. Azért itt kétségkívül felfedezhető némi ellentmondás.De nem csupán a kedves vezető olyan, akinek szinte semmije sincs, mégis állandóan gyarapodik. A hatalom prominenseinek valahogy folyamatosan vannak kérdéses ügyei megszerzett javaik miatt. Szegény L. Simon Lászlónak állítólag azért kellett távoznia az államtitkári székből, mert – a figyelmeztetések ellenére – túlságosan megszedte magát. Helyén van viszont egykori főnöke, Lázár János, aki Tokaj-hegyaljai szőlőket és egy budai luxuslakást vásárolt a kiskorú gyerekei nevére. Ugyancsak él és virul – sőt naponta nyilatkozik égbekiáltó ostobaságokat – Kósa Lajos frakcióvezető, akinek egy drága óbudai lakóparki lakása van. A felesége nevén. Viszont többnyire őt látták benne. Mikor érdeklődtek nála, miért nem beszélt soha erről a lakásról, annyit mondott, hogy soha senki nem kérdezte róla. És akkor még nem említettük az immár miniszter Rogán Antalt, akinek Pasa-parki lakása szinte naponta változtatta méretét, ami meg is magyarázza, hogy szegény tulajdonosa miért nem tudta pontosan megmondani, mekkora.Még sorolhatnánk, de ennyi elég is. Világos, hogy ha egy politikus azt szeretné sugallni magáról, nem vagyonos ember, akkor elég, ha a családtagjai nevére vesz nagy értékű vagyontárgyakat, vagy megtakarításokat, mivel az ő nyilatkozataik nem nyilvánosak. És ezzel a jelek szerint valamennyien tisztában is vannak, a nemzeti együttműködés rendszerének mind nagyobb dicsőségére. Nem csoda, ha ezek után a már idézett felmérésben nagyon sokan a kormányra jellemzőnek mondták a pénzügyi visszaéléseket. A válaszadók a “korrupció” és a “családi összefonódás” szavakat tartották a legjellemzőbbnek a helyzetre.Bár az is meglepő, hogy egyáltalán értesülhettek a hatalom birtokosainak “ügyeiről”. A királyi hírügynökségnél – amelyet szebb napjaiban Magyar Távirati Irodának neveztek – ugyanis “szerkesztői szabadság” van. Ami azt jelenti, hogy önkényesen válogatnak a hírek között. Még pontosabban: ami a hatalom érdekében áll, avagy semleges – nem árt, nem is használ -, azt kiadják, de ami rossz fényben tüntethetné fel a jelenlegi rendszert, azt általában nem. Ez kétségkívül nem újdonság történetükben, hiszen az átkos időkben is így működtek. A rendszerváltás után 26 évvel azonban elég feltűnő, hogy például a már említett kiállítást (Orbán vagyonosodásáról) meg sem említették. Feltűnő, bár teljesen érthető, hiszen nem fon dicsfényt a kedves vezető köré.Mindazonáltal ez a legkevesebb. A baj sokkal nagyobb. S hogyan is várhatná bárki, hogy saját maguk leplezzék le hazugságokra és korrupcióra épülő rendszerüket.