Ma, amikor minden használati eszközünk, értékesnek vélt kütyüjeink épp’ hogy kibírják a jótállási határidőig, lecserélhetővé, selejtessé minősülnek, hiszen az internet világában felgyorsult események folytán számtalan inger azt közvetíti felénk, hogy mindig van jobb a meglévőnél. Az a tudat, hogy számtalan lehetőségünk van újabb-és újabb szerzeményekre, a régi bevált eszközeinket ezért hamar felváltják az új csodamasinák.

De nincs ez másként a párkapcsolatok terén sem, mivel ugyanezek a klisék érvényesülnek ezen a téren is, s mivel tárgyiasult “eszközökké” lettünk, emberi kapcsolataink is pillanatok alatt devalválódnak.  A hatalmas túlkinálat azt sugallja, van tőle jobb is, érdekesebb, izgalmasabb, szexibb, miközben a toleranciánk nullára csökken, már nem vagyunk képesek értelmes kommunikációra. Előfordul, hogy könnyedén korrigálható meggondolatlan megnyilvánulásainkkal szembesítenek, de a kritikát rossz néven vesszük, ezért inkább gyorsan lecseréljük a kritikust egy másikra, aki biztosan elfogad, aki megfelel pillanatnyi céljainknak. A csapdákat persze nem kerüljük el, mivel a másiknál más hibákkal, problémákkal fogunk szembesülni. 

A szeretet szó elnyűtt szlogenné vált,  igazi érzelmek legfeljebb emlékeinkben élnek, amikor még őszinték voltunk; biztunk, képesek voltunk hosszútávra tervezni, az adott szónak értéke volt, s azt illett betartani. 

Némely embernek saját választása ez az út, amelyen járni kényszerül – kényszerül, mert már belefáradt, de nemigen érzékeli a kivezető utat, mivel időközben  egészséges ösztönei megbetegedtek, vagy morális alapjai dőltek romba helytelen eszközválasztásai, vagy eszköztelensége miatt. Új, tartós kapcsolatot nem képes kiépíteni, merthogy morális értékrendje nincs rendben…de már ezt sem érzékeli. Egyik kapcsolatból vándorol a másikba, keres valakit,  aki elfogadja túljátszott érzelmeit, abnormális életszemléletét.  Egocentrikus, csakis önmagából képes kiindulni, empátia nélküli, a valóságban nagyon is rideg, számító, aki csakis a saját kontrollálatlan, pillanatnyi vágyait kívánja kielégíteni, – de mégis csupán szeretetkoldusnak nevezhető egyén. Ő az, aki több vasat is tart a tűzben, de az is ő, aki el akarja –  időnként több helyen is hitetni érzelmi őszinteségét. Ha valamilyen módon kiderülnek alávaló játszmái – többnyire persze freudi elszólásai leplezik le – ő lesz az is, aki mindezt teljességgel helyénvalónak tartja, elvárja, hogy ezt mindegyik fél elfogadja, tolerálja, mert mindezt szeretetből teszi. (?)  Ha új kapcsolatában mégsem talál megértésre sértve, megbántva érzi magát és szenvtelenül továbbáll, s rövid időn belül egy másik, de egyre rosszabb helyzetbe kerülvén újra szeretetért koldul. De mivel életét már nem képes őszintén élni, ezért hiteltelenné, hitvánnyá válik úgy önmaga, mint mások szemében is.                                

 A fair play íratlan szabályai számára semmitmondóak, vagy teljességgel ismeretlenek – s etikátlansága lehet totális szétesésének kulcsa.

A fent vázolt jellemzőkkel bíró kézírást az egocentrikus személyiségjegyek kibontásánál mutattam be, de emlékeztetőül itt is megjelenítem, mint kuriózumnak nem nevezhető típust a kézírás el nem évülhető “érdemei” mellett – sajnos nem egyedi “darab”…