Mindenki mögött áll egy történet, s ez a múlt körbefonja a tulajdonságainkat, cselekvéseinket. Az emberlátásnak pedig meg vannak a maga veszélyei a szemlélőre nézve is.

„-Hogy mondjam el neki, hogy a magánéletéből fakadnak a munkahelyi hibái?.

-Ne mondd el sehogyan sem, ha nem kéri. Semmi közöd hozzá.

-Zavar. Az is zavar, hogy a kilencedik hónapban lévő kismama rágyújt.

-Semmi közöd hozzá!

-De, van!

-Ha te vagy az apa, talán.

-Na látod? Itt van a korunk nagy tévedése! Van közöm. Beteg gyereket hozhat a világra, s az én gyerekem fog egy iskolába járni vele, vagy netalán együtt is dolgozhatnak a jövőben…”

Őszintén szólva ez a párbeszéd hasonlatos az édenkert almafájához. Ha Isten teremtette az első emberpárt, akkor nagyon jól ismerte a tulajdonságaikat. Azt is tudta, hogy kíváncsi a tudásra, hisz ő rakott össze minket. A kísértést az életünkbe ültette.

„-Szerintem úgy volt vele, hogy nem akarta egyenként irányítgatni az embereket, s így döntési lehetőséggel ajándékozott meg.

-De, ha a tökéletességre törekedett, akkor lássuk be, ezt elcseszte.

-Nem, ő talán tanuló bolygót tervezett…”

Millió változata lehet egy döntésnek. Fel lehet mérni, minek mi lehet a következménye. De nem látunk egymás agyába, így a lehetőségek tárháza végtelen. Akkor mi a baj?

„-Nincsen baj.

-Csak szopás. Nézzük. Egy játszótéren élünk, nem? Te azt állítod, hogy mindenről te tehetsz. Arról is, ha beteg vagy, arról is, ha nincsen pénzed…És mi van, ha valaki úgy dönt melletted, hogy méreggel permetez le, vagy kisemmiz téged? Akkor is te vagy a szerencsétlenséged okozója?

-Igen!

-De miért? Nem értem!

-Mert hagyom.

-Akkor én is hagytam, hogy összetörjem magam egy autóbalesetben?

-Nem. Csak szolgáltattad magad egy helyzetnek. Ott volt a rizikófaktor.

-Hát fejre állok tőled.

-Nem csodálom. Az ember nehezen vállal magáért felelősséget, pedig egyedülálló, felnőtt, döntéshozó, független emberként tartja magát számon. Ha baj van, akkor a kognitív disszonancia elvén magyarázatokat kohol, mint te a cigarettázáshoz.

-Miért dohányzol?

-Érzéseket, gondolatokat társítok hozzá. Ragaszkodom általa egy életérzéshez.

-Látod? Pedig a lehetőségek tárháza végtelen. Társíthatod hozzá azt is, hogy káros, megbetegedhetsz. De igazolod önmagad, megmagyarázod a függőségedet, miközben a szabadságodra hivatkozol, de szabad vagy, ha a cigi függőségben tart, ha nem vagy meg nélküle?

-Nem. De nézd. Éva is kapott döntési lehetőséget. Nem jó döntést hozott. Tehát a jogom ahhoz is adott, hogy rossz döntést hozzak, nem?

-De a következményei másra is károsak. A ruhám büdös, szívom a füstöt…

-Nem árultam zsákbamacskát. Tudtad nagyon jól, hogy milyen vagyok. Most akkor értsem úgy, hogy óvatosan meg akarsz változtatni?

-Nem. De szerinted nem létezhet ember, aki lemond valamiről, mert szeret valakit annak ellenére, hogy neki kicsit kellemetlen?

-Figyelj, akkor én rideg, önző vagyok. Mi tagadás! Vállalom. Segít élni, és egyben segít meghalni is mindaz, amit teszek. Ezt választom. Te is választhatsz, nem kell itt lenned, bármikor elmehetsz, engedlek. Ha a terembe lépsz, megvannak a hatásai. S ha a hatások nem tetszenek…

-Én azt gondolom nem én vagyok, hanem mi vagyunk.

-Én nem tudok így gondolkodni. Én én vagyok. Egyedül. Még akkor is, ha valaki fogja a kezem. Így születtem. Így is fogok meghalni.

-És így is fog mindig önmagába torzulni ez a világ. Mindig így lesznek a természeti, gazdasági és mindenféle katasztrófák is.

-Isten játszóteret akart. A gyerekek pedig nem csak kedvesek, hanem olykor nagyon kegyetlenek is. Ne akarj beleszólni mások életébe. Senki sem kérte. Miközben emberekről beszélsz, hiányollak. Elképesztően jó az emberlátásod, de a sok-sok logikus és empatikus következtetésekből hiányzol. A személyed hiányzik. Az önismeret egy bizonyos pontján megállsz, s kifelé vizsgálódsz.

-Hol vannak ennek a határai?

-Ott, ahol a kismama rágyújt, ott ahol a munkatárs elbukik…Hisz te mondtad: „ ez egy tanuló bolygó!”

Pae