Gondolták volna, hogy a szerény kis ibolya Néró császár egyik kedvenc desszertjének ízesítőjeként vonult be a történelembe? És arról hallottak-e, hogy Erzsébet királyné, vagy ahogyan inkább ismerjük, Sissi kedvence volt az ibolyafagylalt, a kandírozott ibolya?

Ez utóbbi talán már inkább köztudott, hiszen a vadnövények kedvelői, a megszállott virágevők alig várják a tavaszt, hogy kiélvezzék azt a három-négy hetet, amikor kandírozott ibolyával örvendeztethetik meg magukat és környezetüket.

A gödöllői kastély kertjét a mai napig is tavasszal gyönyörű illatos ibolyaszőnyeg borítja. Korabeli leírások szerint Erzsébet királyné a gasztronómiai örömök közt sem vetette meg a lila szint: nagy kedvence volt az ibolya, amely tavaszonként nem csak szülőhazájában, Bajorországban illatozott az erdőszéleken, de a gödöllői kastély kertjében is bőven akadt belőle.  Így nem volt akadálya annak, hogy ibolya-időben sok-sok kandírozott virág készüljön sütemények, desszertek, fagylalt díszítésére, vagy csak úgy, elcsemegézni.

Kandírozott ibolya készítése

Hozzávalók:

egy nagy csokor kinyílt ibolyavirág

1 tojás fehérje

10 dkg porcukor

A tojásfehérjét villával habosra verjük. Az ibolyák szárát letépjük úgy, hogy egy pici maradjon belőle, aminél meg tudjuk fogni. Egyenként belemártjuk, majd vékonyan bekenjük a habos tojásfehérjével, és porcukorral behintjük. Rácsra vagy zsírpapírra téve egy-két órán át szárítjuk, közben egyszer-kétszer újból porcukrot szitálunk rá. Sütemények, desszertek díszítéséhez használjuk.

Március 27-én, húsvét vasárnap, mint évek óta mindig, a Gödöllői Királyi Kastélyban az Ibolya Napon ibolyázhatnak egész nap. Többek közt találkozhatnak Erzsébet királynéval, aki audienciát tart, részt vehetnek a Barokk Színházban Halmos Monika „Ibolyakék virágkonyha” című előadásán, amit zenés ibolyakóstoló követ.

Az ibolya konyhai felhasználására már az ókorban is találunk utalásokat: ibolyaesszencia, bájitalok ibolyából. Shakespeare Szentivánéji álom című darabjában is ebből készítenek szerelmi varázsitalt. A kolostorok kertjeiben virágzó ibolyák virágaiból a szerzetesek gyógyitalokat főztek. Több száz éves szakácskönyvek írnak ibolyatortákról, ibolyás fagylaltról. Hogy azután az ibolya, mint illatos konyhai alapanyag, a feledés homályába merüljön évtizedekre, most a reformkonyhában és a fine diningban éledjen újjá.

A szelíd virágok különleges illatkompozíciója, amely titokzatos fel-és tovatűnő hatással van több érzékszervünkre is, a legfinomabb ízek egyikét nyújtja. Az ibolya színe a királyi lilához húz, a luxus és kifinomult ízlés színe. Ugyan csak rövid ideig élvezhetjük e kicsinyke virágokat, de éppen ez a varázsa: három-négy hét az évből, az ibolyaszezon.

Étkezési célra csakis olyan virágot használhatunk fel, amelynek eredetéről és tisztaságáról meggyőződtünk: a virágüzletekben dísznövényként árult virágokat nem szabad megenni, a bizonytalan eredetűt szintén tilos, saját érdekünkben!

Akinek nincs a kertjében ibolya, és a szomszédból sem tud szedni, az különösen legyen elővigyázatos. Nem mindegy, hol, hogyan gyűjtjük! Egyrészt vegyük figyelembe az ide vonatkozó erdőtörvényt, másrészt ügyeljünk, hogy tiszta, „zöld” élelmiszer kerüljön a kosárba. Ne azon aggódjunk, hogy a virágot lepisilte-e előtte egy szarvas vagy egy toportyán, sokkal inkább azon, hogy csorgott-e rá motorolaj egy terepjáróból, dübörgött-e át rajta egy terepjáró. Aki azon izgul, hogy esetleg összetéveszti, annak inkább azt ajánlom, ne gyűjtögessen! Nem kell mindenkinek vadnövényekkel turbózni fel a vacsoráját, aki nem biztos a dolgában, addig ne kísérletezzen, amíg meg nem tanulta. Ne dőljünk be a neten terjedő mindenféle recepteknek sem! Néhány hete mérgező tea receptje kezdett keringeni, tavaly furcsa és keserű virágszörpöké, aki nem figyel, könnyen pórul járhat. Mint mindenhol, itt is támaszkodjunk a biztos és hiteles forrásokra!

Aki szívesen elmélyedne az ibolyás konyhában, annak rendelkezésére áll ibolyás szakácskönyv is, és ibolyás főzőkurzuson, amely egy évben csak egyszer van, ibolyavirágzáskor.