Újabb lengyel békemenet jön? Orbánnal töltött egy napot… | Pannonmagazin
Színes

Újabb lengyel békemenet jön? Orbánnal töltött egy napot…

A lengyel politikus kísérőinek Twitter-fotói alapján a program kötetlen és jó hangulatú volt. Orbán Viktor kormányfő-pártelnök, Kövér László házelnök társaságában dunai motorcsónakozásra vitte a lengyel politikust, majd a parlament épületében tárgyaltak. A nyár elején Orbán utazott a dél-lengyelországi Nedecbe (Niedzica), ahol zárt ajtók mögött tanácskoztak. Most feltehetően a Brexit következményeiről, az EU tervezett reformjáról és a két államban hasonló politikai változásokról beszélnek. A PiS elnökéről úgy tartják, tényleg őszintén csodálja Orbánt, kapcsolatukban ugyanakkor kisebb megingást jelentett 2014-15 fordulóján, amikor a magyar kormányfő a lengyelek szerint vállalhatatlanul közel került Vlagyimir Putyinhoz és túlzottan oroszbarát külpolitikát folytatott. Kaczynski akkoriban nem volt hajlandó találkozni a Varsóba látogató magyar miniszterelnökkel, a PiS szóvivője pedig kijelentette, hogy az ukrán-orosz konfliktus ügyében Orbán “megbocsáthatatlan hibát követett el azzal, hogy lerombolta az európai szolidaritást”. Azóta láthatóan rendezték az ellentéteiket.A látogatásról csak kedden este adott hírt a távirati iroda, mindössze két – igaz, bővített – mondatban: Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke meghívására kedden látogatást tett Magyarországon Jaroslaw Kaczynski, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. Orbán Viktor az Országházban fogadta vendégét, majd Esztergomba is ellátogattak – közölte a sajtófőnök, hozzátéve: az egész délután zajló kötetlen beszélgetés során az európai politikai helyzetet tekintették át.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB