Újrahasznosított halszag | Pannonmagazin
Színes

Újrahasznosított halszag

Ahogy a Magyar Narancs emlékeztet rá, Desmond Child zeneszerző már a vele készített márciusi interjúban megmondta a lapnak, hogy nem áll távol tőle az újrahasznosítás. Példaként egy Bonnie Tylernek írt dalt említett, amit aztán Bon Jovira is rásózott: “Egyedül írtam a dalt Bonnie-nak, úgyhogy szabadon használhattam a refrént egy másikban. Sok művész csinál ilyet, például a festők is, akik újrafestik egy-egy témájukat.”Így semmi meglepő sincs abban, hogy a ma már magyar állampolgár Desmond Child egy 2007-es, In the Steps of Champions (kb. Bajnokok lépte nyomán) című szerzeményét, amit a miami sportcsapatok győzelmeinek tiszteletére komponált, most Magyarországon is eladta.A 444 írta meg, hogy minden eddigi híreszteléssel szemben nem Magyarországnak és nem Orbán Viktor felkérésére készült a szabadsághimnusz, mivel az csak egy kilenc évvel ezelőtti dal újrahasznosítása. A hírportál kereste az üggyel kapcsolatban Schmidt Máriát, a Terror Háza főigazgatóját, az ’56-os emlékévért felelős kormánybiztost, aki több mint 13 milliárd forintot kapott az eseménysorozat lebonyolítására, és aki kilencszer szerepel az Egy szabad országért videoklipjében, de nem tudtak vele beszélni, mert amint meghallotta, hogy honnan hívják, letette a telefont.A szabadsághimnusznak szánt dal fogadtatása enyhén szólva sem volt egyöntetűen sikeres. A közösségi oldalakat hamar elárasztották a vehemensebb és finomabb stílusban megfogalmazott kritikák. A válogatott magyar sztárokat felvonultató produkció hamar megkapta a “halszagú” gúnynevet is, mivel a refrénben a Magyarország halld szavunk helyett a Magyarország, halszagú hallatszik.A magyar állam a dalért 50 millió forintot fizetett a szerzőnek.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB