Állandóan azt hallja, azt látja: van pénz, szinte mindenre jut pénz. Állandóan azt látja: nincs pénz, nem jut pénz szinte semmire sem.Van pénz, bármire. Olimpiára, Várba költözésre, gazdagodásra, barátok és rokonok legképtelenebb ötleteinek korlátlan finanszírozására, félhülye tanácsadók nemzetközi kalandozására, stadionok tömegére, főterek kőtengerré változtatására. Jut pénz a legközelebbi rokonok fiatalon milliárdossá tételére, van pénz a barátok tévévásárlására, kedvencünk vérlázító hazudozásainak támogatására, kerítésre, kisvasútra. Néha az az ember érzése, hogy nincs az a képtelenség, amire megfelelő politikai támogatás mellett ne lehetne forrást találni.Ugyanakkor állandóan azt látja, azt hallja, hogy nincs pénz, nem jut semmi olyasmire, amit egyébként jogosnak gondolhatna. Nincs pénz a negyven éve rozsdásodó metróhálózat lecserélésére, nincs pénz kórházra, gyógyszerre, kötszerre, ápolónők itthon tartására. Nem lehet megoldani a mindennapi iskolai működés finanszírozását, nem tartják botránynak, ha mindenről a szülőknek kell gondoskodniuk. Nincs pénz alapkutatásokra, fiatalok megfizetésére, nyugdíjra, nyolc éve befagyasztott fizetések emelésére. Nem jut pénz szegényekre, leszakadottak segítésére, folyóiratok fenntartására, valóságfeltáró dokumentumfilmekre, idősek, rokkantak ellátására.Néha az az ember érzése, hogy nincs az a társadalmi dráma, ami képes lenne áttörni az uralmon lévő politikai osztály ingerküszöbét.Vajon meddig tarthat az, amíg a többség nem tudja, nem akarja, nem képes összekapcsolni a VANT a NINCCSEL? Hogyan lehetséges, hogy ennyi év elmúltán még mindig több milliónyian vannak azok, akiknek fejében békében él egymással a kétféle világ, a Van is, meg a Nincs is? S miért nem látják a kézenfekvő kapcsolatot? Mi lehet ebben a média felelőssége, a szakemberek felelőssége, s miért nem elegendő az, ha az ellenzék képviselői mindezt naponta szóvá teszik? S miért elfogadható az, ha a kormányzati válasz minderre háromféle -egyenként is üres és átlátszó – klisé hajtogatása? Vagy a Múltra hivatkoznak, arra, ami egyre távolabb van attól, ami a mostani gondunk. Vagy azt hirdetik, hogy minden jobb, egyre jobban működünk, jobban teljesítünk. S ha mégsem, akkor minden ellentmondást felülír a menekültekkel való fenyegetődzés.Vajon meddig lehetséges egy országnak tartós tudathasadásban lennie?