Vigyázzunk a méhekre! | Pannonmagazin
Színes

Vigyázzunk a méhekre!

A méhekkel nap, mint nap találkozunk, de a természetben betöltött szerepükre, illetve védelmükre csak kevesen gondolnak.

Néhány évvel ezelőtt felkerültek a veszélyeztetett fajok listájára, a mennyiségük ugyanis drasztikusan elkezdett csökkenni.

A Föld mezőgazdaságának 70%-ában játszanak szerepet a méhek. A beporzó tevékenységük nélkül a növények képtelenek lennének a szaporodásra. A faj kihalásával a fauna megtizedelődne, ami jelentős károkat okozni a földön. Erre való tekintettel 2019-ben az Eartwatch Institute nevű természetvédelmi szervezet hivatalosan is a bolygó legfontosabb élőlényeinek nyilvánította őket. 

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület első alkalommal 1994 április 30-án tartotta meg a Méhek Napja rendezvényt. Az eseménynek az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet a szorgos kis élőlényekre. Azóta a világ minden országában elterjedt a beporzók védelmének fontossága. 2017-ben az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) május 20-át jelölte meg a Méhek Világnapjává. 

A május 20-i dátum nem véletlen, ugyanis 1734. május 20-án született az európai méhészet egyik kiemelkedő alakja, aki később az első osztrák méhészeti iskola egykori vezetője lett, Anton Jansa. 

 

Kövessen minketFacebook

Színes | PannonMaGazin 

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB