Újabb módosítások a szlovák állampolgársági törvényhez

De még ez sem kedvez a felvidéki magyaroknak. Az újabb módosítás kiterjed a cseh állampolgárokra is.

A módosítás szerint nem vesztené el az állampolgárságot az, aki egy másik ország állampolgárságához a házastársán keresztül jutott, vagy születés, örökbefogadás útján, vagy mint kiskorú jutott hozzá.

A szlovák állampolgárságot megtarthatnák azok a polgárok is, akik külföldi állampolgárságot szereznek, „ha lakóhelyük, vagy más módon bejegyzett lakóhelyük van annak az államnak a területén, amelynek állampolgárságát megszerezték, és benyújtják ezeket a tényeket igazoló dokumentumokat”.

Nem vesztené el állampolgárságát az a kiskorú gyermeknek sem, akinek szülője szlovák állampolgár marad, vagy akinek egyik nagyszülője éppenséggel szlovák állampolgár volt.

A Cseh Köztársaság állampolgárainak vagy volt állampolgárainak nem kellene megfelelniük a szlovák nyelv elsajátításának követelményének a szlovák állampolgárság igénylésekor. Az állami nyelv elsajátítása alóli felmentés vonatkozhat a 65 év feletti jelentkezőkre és azokra is, akik sikeresen letették a szlovák nyelvvizsgát. Ez vonatkozik azokra az igénylőkre is, akik érvényes igazolással rendelkeznek a külföldön élő szlovák státuszról.

A módosítás azt is magában foglalja, hogy a szlovák állampolgárságot elvesztett embereknek, az állampolgárság visszaszerzését már nem, mint belügyminiszteri kivételt, hanem a megfelelő eljárásban kell kérniük. Az új szerint a kérelmezőknek nem kell a Szlovák Köztársaság területén lakniuk, vagyis mentesülnének a külföldiként történő nyilvántartásba vételi kötelezettség alól az Idegenrendészeten.

Külhon | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook

Forrás: ma7.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek