Meg van, kik lesznek az új miniszterek, a parlament és a SIS vezetője Szlovákiában

Milány Kincső

Egybehangzó sajtóhírek szerint Igor Matovič kormánya a következőképpen fog kinézni. Ennyi kellett az OĽaNO – Sme rodina – SAS – Za ľudí 4-esnek ahhoz, hogy megegyezzen az új kabinetben, a parlament vezetőinek névsorában, és arról is, hogy ki kerüljön a Szlovák Titkosszolgálat (SIS) élére.

Az eddigiekhez képest a minisztériumok száma eggyel növekszik. Az arány így az egyes pártok között így alakul: 8-3-3-2. A korábban beharangozott nevekhez képest vannak meglepetések is a listán. A külügyminisztérium ugyanis végül az SaS kezébe került, Richard Sulík pedig bár nem a pénzügyminisztériumot fogja vezetni, de komoly hatalomra tehet szert. Boris Kollár pártja szintén erős pozíciókat kapott, Veronika Remišová (Za ľudí) pedig egy újonnan létrehozandó minisztrérimut élére került.

OĽaNO:

Miniszterelnök: Igor Matovič

Belügyminiszter: Grendel Gábor

Pénzügyminiszter: Eduard Heger

Egészségügyi miniszter: Marek Krajčí

Védelmi miniszter: Jaroslav Naď

Mezőgazdasági miniszter: Martin Fecko

Kulturális miniszter: Natália Milanová

Környezetvédelmi miniszter: Ján Mičovský

Sme rodina:

Szociálisügyi miniszter: Milan Krajniak

Közlekedésügyi miniszter: Štefan Holý

SaS:

Külügyminiszter: Martin Klus

Gazdasági miniszter és 1. miniszterelnök helyettes: Richard Sulík

Oktatásügyi miniszter: Branislav Gröhling

Za ľudí:

Miniszterelnök-helyettes és régiófejlesztésért illetve befektetésekért felelős miniszter: Veronika Remišová

Igazságügyi miniszter: Mária Kolíková

Parlament:

Házelnök: Boris Kollár (Sme rodina)

Parlament alelnöke: Jana Žitňanská vagy Juraj Šeliga (Za ľudí), Marián Viskupič (SaS), Peter Pellegrini (Smer-SD)

A SIS élére a Sme rodina képviselőjének, Peter Pčolinskýnak a testvére, Vladimír Pčolinský kerül. Korábban Vladimír Palko és Daniel Lipšic belügyminiszterek kabinetfőnöke volt. A teljes névlistát holnap mutatják be Zuzana Čaputová házelnöknek.

Forrás: KÖRKÉP.SK, Pravda/DenníkN/SME


Milány Kincső

Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek