Drága Barátaim!
Mint már annyiszor, hát most is az emlékek zivatara szüli az aktuális cikket. Több okból is, hiszen a főszereplők ezúttal is igazi sztárok a javából, de hát nem tehetek róla, mindenhez köt emlék, még bizony az alapanyaghoz is.
Gyermekkoromban, mikor az évszakok rendben követték egymást, hát kiszámítható volt azok érkezése a Mama kertjében. Miként a korai cseresznye, ami pontosan a tanév végére más pirosan hivalkodott a fán, hogy aztán helyet adhasson a későinek. Aztán a hónapos retek, ha Húsvét későbbre esett, akkor a sonka, egyebek mellé. Netán az újkrumpli érkezése, mint igazi, késő tavaszi csemege. Akkor aztán olyan nemlétezett, hogy az első vasárnapon ne rántott csirke legyen az ebéd, petrezselymes krumplival, uborkasalátával. Még most is érzem azokat fenséges illatokat! Nem megfeledkezve arról sem, mikor az első, zsenge cukorborsóleves volt előtte a menü. Most is könnybe lábadt szemekkel írom mindezt, hiszen ez maga volt a csoda. Aztán az a fejes saláta, harsányan zöld, semmihez sem fogható kissé kesernyés ízével, üde, ropogós vitaminbombaként. Igazán akkor, ha azért néha egy kis homokszemcse ropogott a fogunk alatt, hogy aztán víz helyett ihassam meg, mikor elfogyott. Mert hiánytalanul elfogyott ám Embertársaim! El bizony pedig a legegyszerűbb, ecetes cukros víz volt az öntet. Néha, Mariska nénémnél pedig fokhagymásan, a víz forrón ráöntve. A mai étel azt gondolom, mindnyájunk kedvence lehet. Bárkit, bárhová sodort is az élet, a Világ bármelyik zugában él, bármilyen ételkultúrát követ. Arról nem beszélve, hogy a pazar, zsenge fejes salátánk kísérete nélkül pedig fabatkát sem ér, olyan, mint az élet só nélkül, vagy a nyár napfény,a tél hó nélkül,a vasárnap leves nélkül,vagy rántott hús nélkül. Aztán még egy apropó a mai étellel kapcsolatban. A TOJÁS drága Barátaim, az mindenekfölött nálam. Bárhol és bármikor, bármilyen formájában. Reggelre, ebédre, vacsorára, mindegy, csak az a húsz (!) hetente elfogyjon! Főleg úgy, ha azt mostanság a volt kolléga, főnök tanítómester, mindmáig barát Kakucson lévő tanyájáról származik. Onnan, ahol ló, kutya, disznó, kecske, és az áldott tyúkok élik mindennapos boldog életüket. Mindezt jó kukoricával, törődő gondoskodással megáldva élhetik meg. H. Miklós barátomat hát áldja meg az én Istenem most is, vasárnapi születésnapja után is, aztán mindörökké! A régiek miatt főleg, de hát a TOJÁSOK, hát azok miatt meg még ezerszer áldja meg! Így aztán jöjjön hát az igazak igaza, az egyszerű, de annál nagyszerűbb, a mi életünket aranyba foglaló
TOJÁSOS NOKEDLI FEJES SALÁTÁVAL
Bizony barátaim, mert Ő aztán megérdemli!
A nokedli a mi ételkultúránk elengedhetetlen, meghatározó része. Azt gondolom,ez a méltatás még szerény is, hiszen létezhet-e csirkepörkölt, a Csirkepaprikás, a Borjúpaprikás, vagy netán Tersánszky J.J. legendás Nyúlpaprikása a nélkül. NEM! A Mama mindig egy kiló lisztből készítette, legalább tíz-tizenöt tojásból.
A mai az 30 deka liszt, 3 tojás, kiskanál só, na és annyi víz, „amennyit felvesz” ahhoz, hogy jó nokedli tésztát keverjünk belőle. Ez egy érdekes, különösen érdekes, sőt hagyományos mennyiség. Kérdezzük csak meg eleinket, a régi öregeket, mit is értenek pontosan ez alatt!? A válasz egyszerű lesz, „hát annyit, amennyit felvesz”!
A szakma azt írja, ne keverjük nagyon össze a nokedli tésztáját, inkább rusztikus maradjon, hiszen nem tésztát gyúrunk. Hát lelke rajta, én rebellis vagyok, jobban eldolgozom! Már csak azért is, mert hát Micukó tojásai valami elképesztő sárgán, sőt, inkább pirosasan adták magukat az egyveleghez. Eközben jó nagy fazék vizet forraltam, majd sóztam. Ebbe aztán szépen beleszaggattam a nokit. Mikor a víz tetejére mind feljöttek, hát szűrőkanállal kiszedve, jól leöblítve tettem egy serpenyőbe. Itt alaposan eltérünk az olasz szokástól, bár a jó nokedli is al dente, ahogyan az övék, csak addig főzzük, míg néhány pillanat múlva feljönnek a víz tetejére. A leöblített nokedlire mintegy féldecinyi olajt öntöttem, majd 4 tojást felütöttem, aztán azt a nyakába. Közepes tűzön, folyamatosan kevergetve, olyan totyakosra sütöttem, úgy, mint a hagymás rántottát.
A szokásos, ecetes, cukros vízben fürdő, mennyei fejes salátával kápráztattam el magam.
Barátaim! Talán szokatlan, hogy egy ilyen egyszerű étel majd félestényi helyet érdemel, de megérdemli. Miként Ti is! A frenetikus tanyasi tojásoktól olyan sárga, mit sárga, “KIKIRICS” SÁRGA nokedli úgy pompázott az elegáns tányérban, mint a királyok lakomáján hivalkodó, mindenféle húsok. A mi NOKEDLINKNEK párja nincs a világon! Köretként az egyik legnépszerűbb, ha nem a leg. A víz helyett tejjel, petrezselyemmel kevert, majd kifőzés után vajjal meglocsolt nokedli pedig császári rangot érdemel nálam, bármelyik, fenn említett paprikáshoz. De keverhetünk bele medvehagymát, akár snidlinget, netán sajtot. Mindezeknek csak a fantáziánk, ízlésünk szab határokat. Mikor kész, akkor bármilyen zsiradék mehet rá, akár disznózsír, olaj, olíva, akár vaj. Fényesebb,pergősebb lesz, nem ragad össze. Becsinált leveshez, akár zöldborsó, zöldbab leveshez pedig mesés betét. Ilyenkor csak a tojás a liszt, csipet só a főszereplő.
Így esett hát meg, hogy egy ilyen sóher (???) étel olyan helyre kerülhet, amit megérdemel!
