A pandémia lecsengésével mintegy 120 ezer keresztény zarándokot és turistát várnak Betlehembe a karácsonyi ünnepekre.
Cimke: betlehem
Gyertyagyújtás a Szent István téren – Ég az első gyertya Miskolc adventi koszorúján
Gyertyagyújtás a Szent István téren – Ég az első gyertya Miskolc adventi koszorúján. Nem kellett lemondaniuk a miskolciaknak az ünnepi villamosról.
A nemzet betleheme Kisgyőrből érkezett Budapestre
A nemzet betlehemét advent első vasárnapján, november 27-én egy ünnepi műsor keretében, 14 órakor avatják fel a Parlament szomszédságában.
Karácsonyi vásárok az V. kerületben
A kétszeres Európa legszebb karácsonyi vására megnyitotta kapuit november 18-án, immár tizenkettedik alkalommal az Advent Bazilika a budapesti Szent István téren.
Magyarország legszebb betleheme
Bertus-Barcza Anikó művésztanár a Magyarország legszebb betleheme pályázaton díjnyertes alkotása.
Magyarország a díszvendége az idei vatikáni betlehem-kiállításnak
Tizennyolc magyar kézműves betlehem bemutatásával kezdődött a Vatikánban vasárnap délután megnyitott nemzetközi betlehem-kiállítás.
Ferenc pápa a karácsonyi keresztény hagyomány jelentőségét hangsúlyozta
A keresztény karácsony hagyományainak, ezek között is a betlehemállításnak a jelentőségéről szól Ferenc pápa advent első vasárnapján kiadott apostoli levele.
Százfős élő betlehem a nagyvázsonyi Kinizsi várban
Élő betlehem a nagyvázsonyi Kinizsi várban adventvasárnap. Százfős élő betlehemmel zárja az adventi időszakot és készül karácsony ünnepére a Veszprém megyei település közössége.
Szlovákiába érkezik a Betlehemi Békeláng
Európában van már a Betlehemi Békeláng, november 28-án gyújtotta meg Niklas Lehner, az idei lánggyermeket a betlehemi Születés Templomának öröklángjáról.
Budapest és Betlehem közötti testvérvárosi megállapodást írt alá Tarlós István
Testvérvárosi együttműködést írt alá Tarlós István, Budapest főpolgármestere hétfőn a ciszjordániai Betlehemben.