Az Eurostat által kiadott statisztika szerint Magyarország államadóssága az idei első negyedév végén több mint 31 ezer 577 milliárd forint volt…
Cimke: GDP
Fitch Ratings: 2021-ben 5,4 százalékos GDP növekedés lesz a magyar gazdaságban
A közép- és kelet-európai térség gazdaságait is megterheli az idén a koronavírus-járvány, a régióban azonban az év második felétől már fellendülés várható.
Működésképtelenné válik az Európai Unió, ha nem lesz kompromisszumos költségvetés
A gazdasági mentőcsomag 750 milliárd eurónyi hitelből pörgetné fel a vírusválság leginkább érintett országainak gazdaságát. Az unió azonban megosztott.
A vártnál nagyobb mértékű a recesszió hazánkban?
Magyarországon nagyobb lehet a recesszió, mint azt korábban a kormány gondolta. Ezt nyilatkozta Varga Mihály pénzügyminiszter a Reutersnek.
A vártnál nagyobb mértékben zsugorodott a kínai gazdaság az első negyedévben
A kínai bruttó hazai termék (GDP) az idei év első három hónapjában első alkalommal zsugorodott azóta, hogy 1992 első negyedévében elkezdtek jelenteni Kínában a hivatalos negyedéves GDP-adatokat.
Több mint 250 milliárd nyereség az MNB-nél
Az éves eredmény alakulásában a 229 milliárd forintos árfolyameredmény meghatározó szerepet játszott.
Stabil növekedésével a magyar gazdaság a régió élén
Magyarország gazdasági teljesítménye egyedülállóan növekedett az elmúlt öt évben a kelet-közép-európai régióban.
Tavaly 4,9 százalékkal nőtt a magyar GDP
Az elmúlt évben 4,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző évihez képest – jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal
A hitelminősítők méltányolták a magyar gazdaság teljesítményét
Pénteken egyszerre két felülvizsgálattal indult a magyar államadós-osztályzatok idei hitelminősítői vizsgálatsorozata.
Varga Mihály: Gyorsítanák az államadósság csökkentésének ütemét
Az államadósság GDP-hez mért arányát 60 százalék alá akarja mérsékelni a kormány 2022 végére