A lemondásáról szóló pénteki üzenetében a miniszterelnök ecsetelte a tisztségében eddig eltöltött négy hónap alatt elért eredményeit.
Cimke: lemondás
Lemondott a Boeing vezérigazgatója
Azonnali hatállyal lemondott Dennis Muilenburg, a Boeing vezérigazgatója.
Kalavská nem csak a kórházreform miatt mondott le
3 törvényt csak úgy lesöpörtek az asztalról, eltűntek a semmiben.
Tízezrek követelték ismét Babiš lemondását Prágában
A rendezők szerint a megjelent tüntetők száma meghaladta a 80 ezret, a rendőrség 35-40 ezerre becsülte a részvételt.
Felajánlotta lemondását a szlovák egészségügyi miniszter
Az egészségügyi miniszteri poszt a Smeré, és mivel „ideológiai vitái” vannak a pártjával, úgy véli, ez a helyes lépés.
Matt. Lemond polgármesteri tisztségéről Borkai Zsolt
A győri közgyűlés alakuló ülése után, péntek 16 órai határidővel lemond polgármesteri tisztségéről Borkai Zsolt, Győr polgármestere.
Pellegrini üdvözölné, ha Glváč lemondana
Az ellenzék a Marian Kočnerrel folytatott kommunikációja miatt indítványozta a smeres politikus leváltását.
Kupapárharc előtt mondott le a csurgói kézilabdacsapat edzője
A klub honlapjának hétfői beszámolója szerint a bajnokságot a jó nyári felkészülés ellenére a vártnál gyengébben kezdték a somogyiak.
Pellegrini józanságra int a Jankovská-ügyben
Pellegrini: Tegyenek egy bizonyítékot az asztalomra!
Lemondott a lengyel igazságügyi tárca egyik helyettes vezetője, egy bírákat lejárató kampány miatt
Kapcsolatban állt egy Emilia nevű felhasználóval, aki a jóváhagyásával lejárató anyagokat terjesztett.