Eljárást indított a szlovák rendőrség különleges egysége, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) Robert Fico korábbi szlovák miniszterelnök és belügyminisztere, Robert Kalinák ellen – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség az országos rendőrfőkapitányság szóvivőjére hivatkozva szerdán.
Cimke: NAKA
Újabb NAKA-akciók: 24 és 7 személy végezte bilincsben
Kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény elkövetésével és közbeszerzéssel kapcsolatos manipulációval gyanúsítják a letartóztatott személyeket.
A NAKA a béke veszélyeztetése miatt indított eljárást egy férfi ellen
Bejegyzései és egyéb megnyilvánulásai miatt állították elő az illetőt.
Az oroszok reagáltak – Szlovákia diplomatákat utasított ki
Kémkedéssel vádoltak meg három embert.
A NAKA vizsgálhatja az orosz megszállást propagálókat az interneten
Harabin ellen már indult eljárás ez ügyben.
A NAKA meggyanúsított 10 várnai képviselőt
A képviselők tiltakoznak.
Drogdílereket fogott a NAKA Közép-Szlovákiában
100 gramm kábítószert találtak, amely 1 900 adagra elegendő metamfetamin, és az értéke 5 ezer euró.
Nem kerül börtönbe a Vámszedő III-akció három gyanúsítottja
Az ügyész a legszigorúbb büntetés kiszabását szorgalmazta.
Drograzziákat tartott a NAKA Pozsonyban és Kelet-Szlovákiában
Az ügyekben 13 személyt állítottak elő.
Önként jelentkezett a szlovák rendőrségen a NAKA egykori igazgatója
A rendőrség razziát tartott Zurian poprádi otthonában és pozsonyi szolgálati lakásán.