Elkezdődött Christo legnagyobb és egyben egyetlen véglegesnek szánt művének, a Mastaba projektnek kidolgozása. A csúcs nélküli piramis fele akkora lesz, mint az Eiffel-torony.
Cimke: Piramis
A rockzene volt a “Házhoz megy a Zenede” előadás témája
Miskolc Művészetek Háza. Most három alkalommal hallhatták a Rocklegendák című interaktív előadást, ami két részből állt.
Megsütötték az ókori piramisépítők kovászos kenyerét
A cipók hatalmasak voltak, akár egy méter magasak is, mivel rengeteg munkást kellett etetni.
Ma kezdődik a Rockfesztivál Budapest a Kincsem Parkban
Szokatlan helyszínen, a Kincsem Parkban rendezik mától a Rockfesztivál Budapestet, amelyet első ízben tartanak meg. A kétnapos eseményen fellép mások mellett a Karthago, a
Kalapács József: Harminc éve még sátánistának neveztek
1987-ben jelent meg a Pokolgép „Pokoli színjáték” albuma, ami után rájuk ragadt a sátánista jelző. Három évtized elteltével az együttes akkori énekese az általa
Csokik és színek kavalkádja Borsodban
Nagy sikerrel rendezték meg a hétvégén a csokoládéfesztivált Szerencsen, és rengeteg érdeklődőt vonzott az ország leghosszabb szórakoztató eseménye is, a kazincbarcikai Kolorcity. Minőségi produkciókban
„Ami késik, az jön ”- beszélgetés Révész Sándor rockénekessel, a Piramis együttes frontemberével
Vona Ildikó: Milyen emlékeid fűződnek Miskolchoz? Révész Sándor: Még gyerekkori emlékeim vannak Miskolctapolcáról, a Barlangfürdőről, meg a környéken tett kirándulásokról, túrákról; aztán 1973 körül volt Miskolcon egy fesztivál, ahol a Generállal vettünk részt. Nagyon emlékezetes koncert volt, amire szeretettel gondolok vissza,