„Az úti-pogácsa

Régen, a midőn még utra-valóról jobban kellett gondoskodni, mint ma, igen kedvelt volt ez a pogácsa; de ma is czélszerü eledel ez. Egy kiló lisztet, fél kilónyi zsirt (vagy vajat), kéz között dörzsöljünk jól el; tegyünk bele két egész tojást, egy kávéskanál sót és annyi tejfelt, hogy a tészta inkább kemény, mint lágy legyen. A tésztát nyujtsuk ki deszkán két ujjnyi vastagságura és vagdaljuk fel kis pohárral vagy kis bádog-metszővel. Minden pogácsát felül késsel czifrán koczkázzunk meg és kenjük be tojással. Ennek jó forró sütőben kell gyorsan kisülni, mert apró lévén a tészta, hamar kiszáradna a lassu tüzön.” (Zilahy Ágnes: Valódi magyar szakácskönyv)

Bizony, valamikor a pogácsa volt az egyik legpraktikusabb útravaló: s ha jól belegondolunk, a háziasszonyi lelemény ezt jól kitalálta. Hiszen ha bármikor útra kelni, kirándulni támadt kedve valakinek, liszt, zsír, tojás minden háznál akadt, egy-két kanál tejfel is egy valamire való háztartásban, tehát az útipogácsát hamar össze lehetett ütni. Könnyen be lehet kapni, jól elfér a hátizsákban is: nem is csoda, hogy napjainkban is a legnépszerűbb útravaló a pogácsa. Aztán meg, ha világgá menni támad kedve az embernek – bár ehhez a kedvet általában mások alapozzák meg – akkor ott a mesebéli hamuban sült pogácsa. (Legutóbbi világvége-hangulatomban a tarisznyámat vállamra vetve az tartott vissza a Hetedhét Határ és az Óperenciás tenger megtekintésétől, hogy nem volt kéznél hamuban sült pogácsa. S mire az elkészült volna, lévén épp hamu sem volt a környéken, addigra már a világvége hangulat is elhagyott. Maradtam hát a gépem mellett, eleget téve szeretett szerkesztőm kívánalmainak.)

Persze, mint mindent, a pogácsát is variálhatjuk, ízesíthetjük, gazdagíthatjuk, kedvünk és ízlésünk szerint: lehet tepertős, vajas, káposztás, vagy éppen babos. A babos pogácsa megszólalásig hasonlít a tepertőshöz, ám a vegetáriánusoknak is kedveskedhetünk vele! A bab magas fehérjetartalma ráadásul igen hasznos lehet egy nagy túra alkalmával! A babos pogácsa egy régi, Sopron környéki recept, a poncichterek sütötték, a német ajkú szőlőművesek, akik a szőlőskertekben a sorok között babot termesztettek. Nevük a Bohnenzüchter -babtermelő névből alakult át.

Nálunk nagyon kedvelt a tökmagos pogácsa is, amit a készítés leegyszerűsítése végett négyzetes darabokra vágva sütünk. Teljes kiőrlésű, otthon őrölt lisztből készül, kevés tökmagolajjal, és jó sok tökmaggal, vajjal meghajtogatva. Unokahúgaim egyszerűen csak prosztatapogácsának szólítják, utalva gyógyerejére és attól a gondolattól vezérelve, hogy családunk férfitagjai, akik a száguldó cirkuszt a képernyőn élvezik, előszeretettel rágcsálnak e művelet közben tökmagos pogácsát. A világgá menés kényelmesebb és innovatív válfaja, a fotelból félig vagy teljesen elszenderedve száguldást nézni így új értelmet is nyer, hiszen a prosztatapogácsa imígyen való fogyasztása „megkönnyíti a folyó ügyeket is”.

A pogácsához hasonlóan praktikus útravaló lehet a füves pite. A trükk ebben is, hogy varázserővel vértezhetjük fel! Nos, tévedés ne essék, nem ARRA a füves sütire gondolok, hanem egy MÁSMILYENRE.

ERRE: egy egyszerű kevert tésztát készítünk 2 tojásból, 2 dl tejfölből, 4 dl lisztből. Hozzáadunk egy jó fél dl olíva- vagy tökmagolajat, sót, egy fél csomag sütőport és az egészet simára keverjük. Ezután kerül bele 3-4 evőkanál napraforgómag, és két nagy marék gyom, fű, gaz vagy gyógynövény egészen apróra metélve. Belerejthetjük legkedveltebb vagy éppen legszükségesebb gyógynövényeinket, illatos és jókedvre derítő zöldfűszereinket: snidlinget, bazsalikomot, cickafarkat, borsikafüvet, rozmaringot, ha az erdőn jártunk, medvehagymát, kakukkfüvet, tavaszodván százszorszép- és útifűlevelet, réti sóskát, tyúkhúrt vagy szurokfüvet, turbolyát, kövér porcsint. A masszát sütőpapírral bélelt tepsiben megsütjük, majd négyszögletes darabokra vágjuk. Szendvicsnek is jó, ha 2-e darabot belőle füves sajtkrémmel összetapasztunk!

És ha útra kelünk, a molyirtós kekszről is szót kell ejtenünk. Ez a nagyon egyszerű, ám annál finomabb kekszféle kellemes ízével szinte mindenkinél sikert arat! Nevét a fent már említett leányok édesapja, az én kedves öcsém adta, amúgy a levendulás kekszet tisztelete meg e bájos névvel. A babát váró angol hercegnő, Kate Middleton is levendulás keksszel enyhítette a várandósság kezdeti időszakán előforduló émelygését. Tehát az örökzöld levendulás keksz, ahogyan azt a „Levendula-szívvel-lélekkel”című könyvemben is áll: 23 dkg  lisztet a egy kiskanál sütőporral, csipetnyi sóval és 10 dkg  megőrölt levendulás cukorral elvegyítjük. Hozzáadunk 15 dkg a puha vajat, egy egész tojást és alaposan összedolgozzuk. A tésztát fóliába csomagolva néhány órára hidegre tesszük. Azután lisztezett deszkán 2-3 mm vastagra nyújtjuk, és kedvünk szerinti formákat szúrunk ki belőle: én a szíveket részesítem előnyben. A kis tésztadarabokat sütőpapírral borított tepsire sorakoztatjuk és előmelegített sütőben 8-10 perc alatt szép világosra sütjük.  Meghinthetjük levendulás porcukorral is. Ez a keksz egyszerűen elkészíthető, sokáig eltartható, ha tettünk el levendulás cukrot, bármikor megsüthető, és mindig sikert arathatunk vele, még azok körében is, akik a levendulát inkább csak molyirtónak használják.