Az abortusz nemzeti hatáskör | Pannonmagazin
Színes

Az abortusz nemzeti hatáskör

Vera Jourová kiemelte, hogy a nemek közötti egyenlőség az európai integráció egyik alapja és reményét fejezte ki, hogy Lengyelország nem áll meg és további lépéseket tesz a nemek közötti egyenlőség érdekében.A lengyel parlament korábban részletes vitára bocsátotta a teljes abortusztilalomról szóló, életvédő polgári szervezetek által benyújtott, több mint 450 ezer aláírással támogatott törvénytervezetet. A parlamenti vitát országszerte tüntetések kísérték, melyek résztvevői a jelenlegi, kompromisszumnak tartott törvény enyhítését szorgalmazták. Hétfőn országszerte sztrájkokat és több ezres gyászruhás tiltakozásokat tartottak a teljes abortusztilalom ellenzői. Az EP sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a szexuális és reprodukciós jogokra vonatkozó lengyel jogszabályok további szigorításának terve heves vitát váltott ki az Európai Parlament ülésén. A képviselők elsősorban az abortusztörvény szigorító módosításáról beszéltek, de éles vita bontakozott ki arról is, hogy az EP milyen jogon szól bele a kérdésbe.Az EP-képviselők egy része egyetértett azzal az állásponttal, amely szerint az abortusz törvényi szabályozásának kérdése nemzeti hatáskörbe tartozik, mások arra mutattak rá, hogy az EP-nek joga van bármilyen politikai vagy emberi jogi témát napirendjére tűzni.A lengyel parlament elé került törvénytervezet csapást jelent a nők jogaira – emelte ki több képviselő.Barbara Kudrycka, a lengyel Polgári Platform (PO) EP-képviselője a Lengyelország több városában az abortusztilalom-ellenes hétfői demonstrációra hívta fel a figyelmet kijelentve, azok “megmozgatták az egész világot”. A képviselő megjegyezte, a megmozdulás kiáltás volt a méltóságért, a szabadságért, a választás szabadságáért és egy modern európai országban való életért.Jadwiga Wisniewska, a Jog és Igazságosság (PiS) pártja EP-képviselője szerint a vita értelmetlen volt, mivel egy nem létező törvényről szólt, amelybe az EP-nek nincs felhatalmazása beavatkozni.A képviselő elmondta, Lengyelország az első országok között volt, amely szavazati jogot adott a nőknek és azzal dicsekedhet, hogy a férfiak és a nők fizetése között alig van különbség.Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő felszólalásában kijelentette, a lengyel abortusz törvényjavaslat nemcsak a lengyelek, de az európai értékek és az emberi jogok arculcsapása is.Véleménye szerint egy demokrata kormány nem sodorja szándékosan veszélybe állampolgárai fizikai és mentális egészségét. Aggasztónak nevezte, hogy a lengyel kormány Magyarországhoz hasonló irányt vett, és kijelentette, hogy “nem a menekültektől, hanem Kaczynskitől és Orbántól kell megvédeni az embereket”.Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője a vita során elmondott beszédében kiemelte, mind a lengyel szélsőjobb, mind a magyar kormány őszinte hívei a “nőnek a konyhában a helye” és “a pénz számolva, az asszony verve jó” életbölcsességeknek. Véleménye szerint a lengyel kormány a Fideszt is felülmúlja “maradiságban”.”Európa szégyene lenne, ha elfogadnák a lengyel abortusz törvényt jelenlegi formájában. 2016-ban nincs helye a nők jogait a középkorba visszarepítő törvénykezésnek” – fogalmazott a képviselő. Beata Szydlo lengyel kormányfő keddi varsói sajtóértekezletén, az abortusztéma körül felgerjesztett indulatok csillapítására felszólítva hangsúlyozta, hogy a Jog és Igazságosság (PiS) kormánya nem dolgozik a jelenlegi abortusztörvény módosításán, a szejmben egy polgári tervezet került megvitatásra.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB