Manapság igen divatos kifejezés lett a komfortzóna, és minden életmódtanácsadó arra buzdít minket, hogy azonnal lépjük át, amint megtehetjük, ám a valóságban ez nem ennyire egyszerű.

Korlátok között nevelkedünk és éljük hétköznapi életünket, ezáltal kialakítva egy biztonságos zónát magunk körül. De az igazság az, hogy ezek magas falak, amiket mi húzunk, és amelyekről azt állítjuk, hogy nem tudjuk átlépni őket. Természetesen nem is kell, hanem földig kell rombolni az összeset, hogy ne korlátozhassanak életünkben, fejlődésünkben. Mindemellett az alapvető társadalmi/erkölcsi normáknak javallott megfelelnünk, de nem vághatjuk rá mindenre, hogy “én erre nem vagyok képes”, hiszen az “én” az, aki eme falakat felhúzta, aki el akarja velünk hitetni, hogy bizonyos dolgokat nem tudunk megtenni, tudniillik az ego nagyon fél a sérüléstől.

Vonszoljuk ezt a zsákot magunk után gyerekkorunk óta, amikor is szüleink vagy tanáraink elhitették velünk, hogy vannak dolgok, melyeket nem tehetünk meg, mert kevesek vagyunk hozzá, mert agyi vagy testi kapacitásunk nem elegendő ahhoz, hogy megtegyük, és mi ezt mind elhittük, hiszen felnőttek mondták nekünk.

Mára mi lettünk felnőttek, akik rendelkeznek szabad akarattal, képességekkel, tehetséggel, tapasztalattal csak el kell hinnünk, hogy meg tudjuk tenni, amit szeretnénk. Kiderülni csak akkor fog, hogy megy-e nekünk, ha kipróbáljuk magunkat az adott tevékenységben, és nem mondjuk rá azonnal, hogy nem tudjuk megcsinálni.

Mindannyian rendelkezünk a döntés jogával, illetve a lehetőségekkel, melyeket ki kell használnunk, hogy azt mondhassuk, “legalább megpróbáltam”. És még ha nem is sikerül, felszabadító érzés lesz, hogy leromboltunk egy falat magunkban. El kell hinnünk, hogy bármire képesek vagyunk, és élnünk kell a kínálkozó lehetőséggel, legyen szó utcazenélésről, ejtőernyőzésről, festésről vagy őrültnek tűnő kreatív ötletek megvalósításáról.

Érdemes apró lépésekkel kezdenünk, hétköznapi dolgokat megváltoztatnunk, hogy beindítsuk a folyamatot. Például kezdjük a napot mosolyogva, ha eddig mindig morcosan indultunk útnak, álljunk meg szivárványt bámulni, ne rohanjuk el alatta. Adjunk egy kis aprót a hajléktalannak, hiszen ez mindkettőnknek jót tesz. Ilyen aprócska tettekkel is hatalmas eredményeket tudunk elérni, mert elkezdődik a változás a lelkünkben.

Le kell bontanunk a szögesdrótot a lelkünkről és be kell engednünk minden impressziót, hiszen a világ túl tágas ahhoz, hogy szűk betonfalak által körülvéve éljünk benne.

Kiemelt kép: pixabay.com