“Aki hazamegy és hazudik, az nagy bajban van. Mert annak nincs otthona.”        Feldmár András pszichológus  

Ez a két mondat egyszersmind rávilágít arra az önmagunkkal szemben állított mércére is, hogy mennyire vállaljuk fel önmagunkat, merünk-e tükörbe nézni – egy olyan tükörbe, amikor a szeretteink szeme a tükör. Az őszinteség olykor fáj, de jobb a bizonytalanságnál, a hazugságnál, a kétszínűségnél. Az otthon jelenti a szeretteinket, családunkat, ahol nem ítélnek el, azt a bensőséges viszonyt, azt a közeget, ahol jól érzem magam. Ha jól érzem magam bizonyos emberek társaságában, azt is mondhatom: hazaérkeztem, jól vagyok. Ez igaz lehet távol élő családtagjainkra, barátokra is. Ha OTTHON vagyok, önmagam vagyok, nem viselek álarcokat, nem alakoskodom, belső lényemet megmutathatom, mert szeretteim úgy szeretnek, amilyen vagyok.

Vajon milyen erő működik akkor, ha őszinteség helyett a hazugságot választjuk?  Vannak-e kegyes hazugságok? Mennyire rombol a hazugság? Hogyan épül be a személyiségbe? Milyen jelei lehetnek a kézírásban?

A hazugság egy olyan viselkedési attitűd, amely rövid időn belül a személyiség domináns részévé, mehatározójává válik. Hazugságban él az az ember, aki önmagát nem képes elfogadni, mert vagy téves az önmagáról alkotott kép, vagy nagyon is reálisan látja hibáit, de azokat nem érzi elfogadhatónak, ezért játszik, csal, becsap. 

A hazugságoknak az interperszonális kapcsolatokban gyorsan kiderülő jelei vannak – bizonyos testi, de lelki megnyilvánulásai is, amelyek ismertek, éppen ezért ezekre nem térek ki – de a kézírásban, ami a személyiség tükre, eltitkolhatatlan nyomokat hagy. 

Az írás egy állókép, egy dia, amit ha egyszer leírsz, nem tudsz megváltoztatni. 

Magán hordozza az akkori lelkiállapotodat, a világról alkotott képedet, önmagad és a többiek kapcsolatát veled, mesél a foglalkozásodról, terveidről, álmaidról, gyermekkorodról, a szerelmi és érzelmi beállítottságodról, a viszolygásaidról, a jó- és kevésbé jó vonásaidról, a megváltoztathatatlan és változtatható jellemzőidről.      

Kézírásod beszél az elfojtásaidról, azokról a dolgokról, melyekről sosem beszélnél senkinek, elmondja Rólad, milyen ember vagy valójában, de feltár olyan tulajdonságokat is, amiket csak sejtesz önmagadról, de nem vagy tudatában. Egy reális írásanalízis kapcsán igen sok segítséget kaphatsz arra vonatkozóan, hogyan javíts a személyiségeden, hogy jobb, boldogabb, szerethetőbb, még nagyszerűbb lehess. 

Nézzünk egy olyan analízist, amely kiemel bizonyos negatív tulajdonságokat, úgymint őszintétlenség, bizalmatlanság, melyeknek mélyebb okai az egyéniség összetevőivel magyarázhatóak. 

A fenti kézíráskivonat alkotója fiatal, szárnyát bontogató egyén, aki külső szemlélőnek őszintétlennek hat, pedig felvett, személyiségétől idegen pózaival csupán érzelmi szemérmességét próbálja álcázni. Védekezési eszközei közé tartozik még a bőbeszédűség, intim hangvétel. Irreális álmokat épít, fantáziadús, szellemi dominanciájú. Hisz az emberi jóságban, de kompromisszumkészsége fejletlen, gyenge. 

Hogyan egyengesse egy hasonló fiatalember útját a szülő, illetve milyen tanácsot adtam anno ahhoz, hogy pozitív kilátásai megerősödjenek?

Elsősorban az erősségekre hívtam fel a figyelmet, ami jelen esetben a szellemi szféra. A tanulás, tudás nagyobb önbizalmat ad, s idővel kellő támogatással felvértezve oldódik  bizonytalansága is az emberi kapcsolataiban. Ugyanakkor felismerhetővé válik előtte saját-és mások motivációi is a társas kapcsolatokban, melyek megismerése által tudja ezeket helyesen irányítani, kezelni.

Más lehet a magyarázat a kiforratlan kamasz esetében, és ugyanaz a jellemző más okokra enged következtetni a személyiségében kiforrott 40-es, 50-es ember esetén. Ha megértjük az okokat, már közel vagyunk ahhoz, hogy képesek legyünk tolerálni is a hibákat, persze a hazugság attól még hazugság marad és többnyire nem működőképes a hazugsággal átszőtt kapcsolat, még akkor sem, ha értjük a motivációkat.