Valahogy az embernek mindig mindenre van magyarázata. Leon Festinger, amerikai pszichológus valahogy úgy nevezi ezt, hogy kognitív disszonancia. „Megbotlunk, mert a küszöb idiótán lett lerakva, odacsípi a karunkat a liftajtó, mert agresszívra lett megcsinálva. Összevesztünk valakivel, mert bunkó volt. Stb, stb.”

És fejbe rúgni ezt a kis ördögöt, valahogy nem könnyű feladat. Akkor még meglátnánk egy adott történetben a saját minőségünket, “pozíciónkat”.

A kognitív disszonancia szociálpszichológiai elmélet. Az az alapgondolata, hogy amikor valamilyen új információ vagy tapasztalat ellentmond a korábbi elképzeléseinknek vagy ismereteinknek, belső feszültséget élünk át. Ezt a szorongáskeltő állapotot pedig csillapítani kell.

Tegyük fel, hogy valaki csak egy bizonyos márkájú sampont vásárol, mivel azt gondolja, hogy az a kapható legjobb termék. Ilyenkor a vásárló tudattartalma az, hogy jó sampont vett. Viszont, ha a vásárlás után olyan ismeretet szerez, mely szerint kapható egy jobb sampon is, akkor a két ellentmondó tudattartalmat valahogyan összhangba kell hozni. Persze egy sampon esetében nem feltétlenül nehéz ez a feladat.

Bár mondhatni, hogy ugyanilyen hűen érzünk szinte minden iránt az életünkben, és valóban ingerültekké, feszültekké válhatunk az általunk megismert tartalmak ellenkezőjétől. Általában a feloldás az önmagyarázat. Elkezdünk érvelni az igazunk mellett, minden lehetséges dologgal. Legyen szinte bármiről is szó. A baj csak az lehet, hogy az elfogultság érzése magunkkal szemben nem biztos, hogy mindig a javunkra van.

A mérlegelés hasonlóképpen hat ránk, mint egy „angyal” a jobb, és egy „ördög” a bal vállunkon, holott a helyzet általában nem ennyire fehér, vagy fekete. A kultúra, amiben élünk egy információ feldolgozó rendszer, átörökítünk, a meglévő tartalmakat újítjuk… A tartalom minőségét e folyamat végterméke adja meg, amire senki, semmikor sem nyomott pecsétet, hogy márpedig ilyennek, vagy olyannak kell lennie. S ezen ponton érzi leginkább az ember a személyes szabadságát, amiben úgymond előnyére, vagy akár hátrányára fejbe rúghatja ezt az „ördögöt.”

Ami vicces az egészben, az az, hogy maga a reakció ezekre az állandó változásban lévő információkra, a legelső lépésben mindig ugyanaz. Innen ered a feszültség, a rossz hangulat, mert az összhangunk megteremtése a világgal – benne a kapcsolatokkal, munkával, önmagunkkal, illetve mindennel szemben – állandó munkában van.