Már általános iskolában is megtanuljuk, hogy bizonyos állatok, annak érdekében, hogy gond nélkül átvészeljék az év leghidegebb hónapjait, téli álomra hajtják a fejüket.

Az viszont már nem kerül részletezésre, hogy az egyes fajok egyedi módon vackolják be magukat. Az ürgék, a sünök és a pelék jellemzően sok táplálékot vesznek magukhoz, az így keletkező zsírréteg pedig elegendő ahhoz, hogy a téli alvás ideje alatt is képesek legyenek az életben maradásra.

A mókusok ugyanígy cselekszenek, de nekik néhányszor fel kell ébredniük, hogy táplálkozzanak.

Ezzel szemben a különböző rovarféléknek nincs szükségük elemózsiára, ami annak a következménye, hogy szinte teljesen lecsökkentik az életfunkcióikat. A hideg beállta előtt a denevérek is nagyobb mennyiséget fogyasztanak el kedvenc táplálékukból, a repülő rovarokból, majd leleményes módon csoportosan, egymást melegítve vonulnak el a barlangszerű képződményekbe. A hüllők, illetve kétéltűek megkeresik azokat a helyeket, ahol nem kell tartaniuk a fagyásveszélytől, majd beássák magukat a földbe és úgy vészelik át a telet.