Jobbik: a kormánypárt az aktivistáit használja mozgósításra! | Pannonmagazin
Színes

Jobbik: a kormánypárt az aktivistáit használja mozgósításra!

Apáti István, az ellenzéki párt szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a közhivatalnokok a nemzet szolgálatára tettek esküt, nem Orbán Viktorra vagy a Fideszre. Szavai szerint ugyanakkor most a kormánypárt szolgálatát látják el egyes közszolgák, akik “vezetői utasításra, egy Kubatov-kiskáté alapján” munkaidőben végeznek ilyen feladatot.A jobbikos politikus azt mondta: nincs kifogásuk az ellen, ha ezt valaki munkaidőn kívül önkéntes alapon teszi, de az vérlázító, ha fizetett munkaidőben történik, az ezzel kapcsolatos vezetői utasítás pedig hivatali visszaélés.Apáti István szerint ez egyfajta tesztüzemmódja a következő országgyűlési választásnak, a kormánypárt a saját mozgósítási képességét teszi próbára, és ebben a köztisztviselők, a közfoglalkoztatottak munkára bírása is benne van. Ehhez mérten határozzák meg, hogy lesz-e előrehozott választás – vélekedett.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB